Ungár szerint a Fidesz az „elhallgatás taktikáját” alkalmazza Vitézyvel kapcsolatban

2024. május 16. 18:42

Az LMP társelnöke hozzátette: Vitézyt nem azért nem támadja a Fidesz, mert valójában a kormánypárt „alternatív főpolgármester-jelöltje” lenne.

2024. május 16. 18:42

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Ungár Péter, az LMP társelnöke az Index Konkrétan című műsorában fejtette ki a véleményét a közelgő európai parlamenti és önkormányzati választások tétjéről.

Nem gondolom, hogy minden rossz, amit Karácsony Gergely csinált, de amikor megkérdezem a DK-s nénit, hogy ön szerint jó munkát végzett a főpolgármester az elmúlt öt évben, akkor még a legradikálisabb ellenzékiek sem mondanak rá őszintén egy igent

 – kezdte Ungár. 

Arról, hogy nem szerepel a kormánypárt azon plakátján, melyen több ellenzéki politikust Brüsszel alázatos szolgájaként állítanak be, azt mondta: „Nem csupán az én, de Donáth Annának, a Momentum elnökének arcképe sincs rajta a plakátokon, ez szerintem nem azzal van összefüggésben, hogy a Fidesz kit tekint az ellenzék részének és kit nem, hanem mert a pártjaik méretükből fakadóan jelenleg kisebb súlyt képviselnek, mint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció vagy a Magyar Péter-féle Tisza Párt” – fogalmazott. 

Ungár szerint Vitézy Dávidot sem azért nem támadja a Fidesz, mert valójában a kormánypárt „alternatív főpolgármester-jelöltje” lenne, hanem mert nem tudnak mit kezdeni vele. Szerinte a Fideszes szavazók egyszerűen alkalmasabbnak tartják a volt közlekedési államtitkárt, mint Szentkirályi Alexandrát, így inkább az elhallgatás taktikáját alkalmazzák. Az LMP vezetője hozzátette, hogy a baloldal és a Fidesz is becsapja a választókat, mert úgy keretezik a főpolgármester-választást, mintha az Orbán Viktorról és Gyurcsány Ferencről szólna, pedig itt arról kell dönteniük a budapestieknek, hogy ki vezesse a várost. 

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg. 

 

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­É­­r­t­­­é­k­­­e­l­­d­­ ­­a­ ­s­­­z­­e­x­­­i­ ­­­p­u­­­n­c­­i­­m­a­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­.­­𝐗­𝟏­­­𝟖­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
verkez
2024. május 17. 08:43
Ezért nem lehet téged komolyan venni. Beszélsz összevissza.
survivor
2024. május 17. 07:59
Ezt a feminista pinafuttatást abba kell hagyni. A nők szépfiúkra szavaznak, nem konkurensekre.
survivor
2024. május 17. 07:55
A vörös rongyokba öltözött város... Ki is mondta ?😱
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!