Obama: Nem volt tervünk Kadhafi bukása utánra

2016. április 12. 08:19

Barack Obama elnök először adott interjút elnökként a Fox News Sundaynek. Elmondta: elnöksége legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nem volt kész tervük Kadhafi bukása utánra.

2016. április 12. 08:19

Barack Obama szerint az általa a legfelsőbb bíróságba jelölt Garland bíró megérdemli, hogy meghallgassák a szenátusban – a republikánusok azonban még ezt sem támogatják. Obama szerint azonban ez a szenátorok alkotmányos kötelessége.

A jobboldali irányultságú Fox News Sundaynak elnökként most először interjút adó Obama elmondta, Clinton remek külügyminiszter volt, de az email-ügyben gondatlanul járt el. Az idén leköszönő elnök leszögezte: semmi befolyása nincs az email-ügy vizsgálatára.  

Obama szerint elnöksége legnagyobb hibája az volt, hogy nem rendelkeztek kész rendezési tervvel Kadhafi megbuktatása utánra Líbiában. Obama megvédte a terrorizmus elleni erőfeszítéseit, kiemelte, hogy az Iszlám Állam legyőzése most a legfontosabb prioritás, majd arról beszélt, hogy miért ment például golfozni egy amerikai állampolgár lefejezése után. Szerinte a terroristák célja, hogy félelmet, pánikot keltsenek, ezért fontos, hogy egy elnök azt kommunikálja: nem tudtok megzavarni minket.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sors
2016. április 12. 19:59
Hogyne lett volna terv: úgy nevezik migrációs válság.
1120
2016. április 12. 19:10
"...elnöksége legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nem volt kész tervük Kadhafi bukása utánra." Ja..."odabaszni", az megy. Meg "arab tavaszt" kreálni... Aztán a zűrzavar elől menekülőket meg fogadja be Európa, igaz? Jobb helyeken ezt háborús bűntettként kezelik! A Nobel-békedíjas kurva anyádat! Azt.
pemete jakab
2016. április 12. 18:15
"Obama: Nem volt tervünk Kadhafi bukása utánra" Akkor meg jobb lett volna, ha a megbuktatására sem lett volna szándék. És kicsit általánosabban: Mert ilyen ad hoc, de még tervezett dolgokkal is milliók szenvedését, halálát lehet okozni, köztük gyerekekét is. Amire nincs mentség. Még az USA-nak sem.
Szívemből magyar
2016. április 12. 18:06
De amit ti főztetek, azt együk meg mi, ugye? De jó volna, ha az európai őslakosság végre öntudatára ébredne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!