Kleinheisler: egy szegény legény útja fölfelé

2015. november 13. 18:09

„Tudtam futballozni, az volt a lényeg. Volt cipőm, nem kellett semmi más. Felkaptam a cipőt és mentem rugdalni. Semmi nem érdekelt engem. Én erre születtem, nekem a foci a mindenem” – mondta még egy 2014-es interjúban Kleinheisler László.

2015. november 13. 18:09

„Amikor hazajöttem az iskolából, egyből lementem a pályára. Tényleg nem foglalkoztam vele, hogy mi van otthon. Én csak magammal foglalkoztam. Lementem focizni, jól éreztem magam. Boldog voltam már attól, hogy a labda nálam volt. Így éreztem magam nyugodtnak” – mondta még egy 2014-es interjúban Kleinheisler László.

Kleinheisler a Pest megyei Csobánka községben lakott szüleivel. A családnak erőn felül kellett gyakran teljesíteni anyagiakban, hogy megvalósulhasson a ma már válogatott játékos álma: NB1-es focistává váljon.

„Tudtam futballozni, az volt a lényeg. Volt cipőm, nem kellett semmi más. Felkaptam a cipőt és mentem rugdalni. Semmi nem érdekelt engem. Ha lyukas volt a zoknim, akkor is abban jártam. Nem érdekelt, hogy ki milyen cuccokban, ki milyen kocsikkal voltak” – mondja Kleinheisler a gyerekkoráról. Hozzátette: „Régebben nagyon más volt. Alig volt cipő, nem volt semmi pénz, nem tudtunk venni semmit. Apukám az utolsó pénzét rám pazarolta, hogy én most itt játszhassak a Videoton csapatában. Bármit megtettek azért, hogy én itt lehessek. Én majd meg fogom nekik hálálni teljes szívemből.”

Az egész család nagyon büszke a legnagyobb fiúgyermekre, azonban a mára profi focistává vált játékosnak még van egy nagy álma: külföldön szeretne helyt állni. „Én erre születtem, nekem a foci a mindenem. Mindent megteszek azért, hogy egy jó futballista legyen belőlem és külföldön szeretném majd a pályafutásom további részét folytatni. És örülök, hogy idáig eljutottam. Nagyon.” – mondta el a játékos, aki a 2014 áprilisi interjú óta 2015. november 12-én a norvégok elleni EB-pótselejtezőn a magyar válogatottban is bemutatkozott, és gólt is szerzett Oslóban.

A pótselejtező után az Indexnek nyilatkozott a játékos menedzsere, aki elmondta: külföldön képzeli el a játékosa sorsát, a Slask Wroclaw már a nyáron szívesen leigazolta volna. A norvégok elleni találkozó egyetlen gólszerzője bár a Videotonnál van, annak csak a tartalékos csapatában játszik. Ennek az az oka, hogy Kleinheisler szerződése nyáron lejár, és nem akart korábban hosszabbítani. A játékost még a bajnoki címmel járó bankettre sem hívták meg.

A válogatott kapitánya, Bernd Storck még az U21-es keretből ismeri a játékost, így kerülhetett egy NBIII-ban szereplő játékos a válogatottba, aki győztes gólt szerzett.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2015. november 14. 15:00
Úgy látom a vörös haját az anyukájától örökölte de jól áll neki. 4:00-nál rágja az ajkait, ideges, talán mégis ilyen egyszerű rendes srác. Ha így van, nagyon bedobták az oroszlánok közé, tényleg Orbán kell, hogy el ne tapossák és valóban csak a tehetség emelhette ki egy cigányos faluból. Hajrá kölyök, próbálj meg az maradni mint amikor a suli után fociztál nem lesz könnyű.
rajgy
2015. november 14. 08:03
Nyárig van még szerződése (ha előtte el nem adják) Pályára lép a köv.hétvégén az NB1-ben?
nemlibbant
2015. november 14. 00:45
Rendkívül pitiáner és aljas, amit a Videoton csinál. Lászlónak kitartást és fényes karriert kívánok.
killbillke
2015. november 13. 20:35
Ebből a srácból nagyon nagy játékos lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!