A kormány miatt drágul

2023. július 22. 09:01

Szeptembertől 450 forintba kerül a vonaljegy Karácsony Gergely Budapestjén.

2023. július 22. 09:01
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Hogy ne csak a budapesti biciklisávok közé beszorult lila fejű autósok anyázzanak, hamarosan a BKV-járatok utasai is bekapcsolódhatnak a kórusba – szeptembertől 450 forintba kerül a vonaljegy. Pedig tavaly decemberben még azzal tréfálkozott Karácsony Gergely, hogy «az apa férfi, a benzinár nő, a vonaljegy marad 350 forint», most viszont már azt magyarázza a főpolgármester, meg kell emelniük a vonaljegyek árát, «hogy a bérletekét ne kelljen, és biztonságban legyen a budapesti közösségi közlekedés». A nóta a régi: a kormányzati megszorítások Budapest működőképességét veszélyeztetik.

«Kormányzati megszorítások»… Ezt a kifejezést Karigeri már trónra kerülésének első évében elpufogtatta. Akkor, amikor a hármas metró beígért klímaberendezései helyett – a «kormányzati megszorításokra» hivatkozva – ivókutakat adott át néhány állomáson. Pedig akkor még nyilván volt valamennyi a Tarlós István által örökül hagyott százmilliárdokból. (Egy évvel korábban az akkor még csak főpolgármester-aspiráns cimborái hőmérővel a kezükben vigyorogtak a tévékamerákba a hármas metró egyik kocsijában; szaunához öltözve, különféle táblákkal – például «Tarlós-szauna» – követelték a metróvonal haladéktalan klimatizálását. Karigeri látványosan kijelentette: városvezetőként azonmód véget vet ennek az áldatlan állapotnak.)

«Kormányzati megszorítások»… A félszáz tanácsadónak nem volt frappánsabb ötlete? Esetleg megint ki kellene tenni az adománygyűjtő ládikákat, mint a választások előtt. Nyilván most is összejönne egy félmilliárdos gyorssegély a lelkes adományozóktól. Egyszer már bevált.”

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia1
2023. július 30. 08:58
Miskolcon, a Fidesz fellegvárban már most 430 a jegy ára, és nem nettóbefizető a város...
I_Isti
2023. július 24. 15:19
Hát, ennek a Karigerinek legnagyobb a példaképe a Nesquick Nyuszi. "igyál még egy pohárral, és fogd rá a nyuszira"
syphax-2
2023. július 24. 04:48
.....MEG NEM ÁLL FÖL A KARÁCSONY F.....A, DE SZGORÚAN CSAK A "KORMÁNY MIATT" NEM UGYE, MINT TUGGYUK.
jooeee
2023. július 23. 11:06
Kell az emelés, legyen miből lopni még 2024.-ig!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!