Élhetetlen országban élünk

2023. június 21. 21:02

A Fidesz 1998 óta – vagy régebben – igyekszik mérgezni az ország közéletét.

2023. június 21. 21:02
null
Gusztos István
Hírklikk

„Aljas, uszító plakátok és »politikusok« között tengetjük napjainkat: talán az a legjobb, ha nem figyelünk rájuk. Elvégre szép dolgok is vannak még az életben, bár a Fidesz telhetetlenségében mindenre igyekszik rátenni a kezét.

A választani hajlandó emberek nagyjából fele a Fideszt támogatja – ha figyelembe veszem azokat is, akik a helyi Döbrögik »jóindulatára« szorulva elfogadják, eltűrni kénytelenek az apáskodó vagy éppen zsandárkodó felügyeletet, és szinte nyíltan döntenek, mikor választanak, ezt akkor is már-már képtelenség megérteni.

A lakosság nagyjából másik fele részben passzív, részben – ahogy azt Fricz Tamás a Hír Tv-ben [Vezércikk] »lényegre törően« megjegyezte – országidegen módon gondolkodik. Vagy bárhogy: esetleg egymással marakodnak, egymás rovására igyekeznek pozicionálni magukat, mondván: ej, ráérünk arra még…

A Fidesz 1998 óta – vagy régebben – igyekszik mérgezni az ország közéletét. E törekvésének látható, kikerülhetetlen jeleibe évek óta lépten-nyomon beleütközünk: a botrányos, nyíltan náci-nyilas szellemiségű Soros-plakátok után most itt vannak az újabb, az országot elborító hazug, uszító óriásplakátok: az ellenzék vezetőinek arcképével hirdetik, hogy a baloldal háborúpárti, háborúba sodorná az országot.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kamcsatka5
2023. június 23. 17:16
gusztustalan! Hol van a még gusztustalanabb fiad?
Kamcsatka5
2023. június 23. 17:16
gusztustalan! Hol van a még gusztustalanabb fiad?
palicsi
2023. június 23. 04:26
Akkor, hajrá: https://www.origo.hu/gazdasag/20230622-irorszag-sziget-haz-ingatlan.html El lehet menni , kérem szépen...
Robertoo
2023. június 22. 22:58
"Élhetetlen országban élünk" Ahogy a főnököd mondta: "El lehet innen menni!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!