Veszélyes játék az atommal

2023. február 16. 13:29

Ha Ukrajna mindent megkap, az egy globális atomháborúhoz vezet, ha keveset, akkor veszíteni fog.

2023. február 16. 13:29
null
Stier Gábor
Stier Gábor
Moszkva tér

„Ha Ukrajna ezt a nukleáris arzenált megtartja, a világ egyik legerősebb atom hatalmává válhattak volna. Akkor azonban úgy tűnt, fontosabb az oroszoktól való függetlenedés és a Nyugat támogatása, így végül inkább leszerelték az atomfegyvereket.

»Washington ugyanis rettegett attól, hogy az atomfegyverek illetéktelen kezekbe kerülnek, vagy a függetlenné vált államokban hatalomra kerül egy nacionalista erő, amely úgy gondolja, hogy odacsap a kezében lévő atommal Európának vagy Amerikának. Az Egyesült Államok így a Budapesti Memorandum egyik legelkötelezettebb kezdeményezője volt.«

Így aztán egészen a legutóbbi időkig hiába kérte Kijev, hogy visszatérhessen az atomhatalmak sorába – ehhez a megfelelő technológiai bázis a rendelkezésére áll – Washington határozottan ellenállt ennek a törekvésnek. Ma azonban mintha változna a helyzet, hiszen az ukrán atom kérdése megjelent az amerikai információs térben is. Elsőként – talán nem véletlenül – a harcias Washington Postban vetette fel – milyen ironikus – éppen az atomleszerelés egyik ismert kormányzati szakértője a kérdést. Jon Wolfsthal azt fejtegette, hogy Ukrajna egykor amerikai nyomásra mondott le az atomfegyvereiről, Washington pedig nem tudta teljesíteni az akkor a határok sérthetetlenségének szavatolására tett ígéretét, így tartozik Kijevnek annnyival, hogy minden erővel – beleértve a nukleáris csapásmérő eszközöket is – segíti megvédeni magát. Wolfsthal ezután kijátssza az ütőkártyáját, és úgy véli, amennyiben ez a mostani háború Ukrajna szuverenitásának sérülésével ér véget, az azt bizonyítja majd, hogy Kijev hibázott, amikor lemondott az atomfegyvereiről. Ehhez még hozzáteszi, ebben az esetben mások is úgy gondolhatják, hogy az amerikai védőernyő nem biztosíték, és saját nukleáris elrettentő képességgel kell rendelkezni egy esetleges háború megnyeréséhez.

»Wolfsthal ezzel lényegében azt mondja, hogy Ukrajnát a végső győzelméig kell segíteni, és szó szerint mindent meg kell adni neki, amit ehhez kér.«

A szakértő elismeri, hogy az Egyesült Államok vacillál Kijev kéréseinek teljesítésében, mert tart a harmadik világháborútól. Végül arra a következtetésre jut, ha Ukrajna mindent megkap, az egy globális atomháborúhoz vezet, ha keveset, akkor veszíteni fog. Ebből a csapda helyzetből az egyetlen kiutat abban látja, ha elhúzódik a háború, hiszen az meggyengíti Oroszországot. Hogy addigra már nem marad majd ukrán? Az annyira őt sem izgatja. Wolfsthal egyébként nyegle módon azzal zárja az írását, hogy Oroszország és Kína mondjon le atomfegyvereinek egy részéről. Hát igen. A Nyugat bekeríti, fenyegeti, felrobbantja az Északi Áramlatot, Moszkva pedig csökkentse a képességeit. Igazán realista megközelítés!

»Lefejtve az álszent mázt az írásról, mi ez, ha nem rosszul leplezett fenyegetés Moszkvának?«”

Nyitókép illusztráció. Fotó: MUSTAFA CIFTCI / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

***

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2023. február 17. 16:11
akkor kapjon atomot is
Vakfolt
2023. február 17. 07:32
Egészen hajmeresztő, ahogy az eszmefuttatásban implicit benne van, hogy Ukrajna léte, sorsa az amcsiktól függ, gyakorlatilag birtokolják az országot. Ez lenne a független, szuverén Ukrajna, aki Európáért küzd? Sokkal inkább egy lator állam - amcsik felrobbantják az Északi Áramlatot, hogy dagadtra keresse magát az szar palagázának négyszeres árú üzletével, és mély csönd - hasznos idiótája.
bonafidesupraman
2023. február 16. 20:07
Stier megélhetési szakértő,és ruszki bérenc...
Ödenburger
2023. február 16. 17:32
A tárgyi tévedést tegyük helyre: bár Ukrajna területén valóban voltak atomfegyverek, de az indításukhoz/irányításukhoz szükséges kódokkal mindig is Moszkva rendelkezett. Mondhatjuk úgy is, hogy az ukránoknak sugárzó papírnehezékei voltak csupán. Ezeket persze szét lehetett olna szerelni, és a bennük lévő hasadóanyagot új fegyverekbe beépíteni - de Ukrajnának ehhez sem volt meg a technológiai képessége. És ilyen képességet 30 évvel ezelőtt senki sem akart átadni. (Valszeg ma sem, az ukránok az egész világot hajlandóak lennének felgyújtani.) Szóval legenda, hogy Ukrajna lemondott az atomfegyverekről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!