Van még pár sztálinista Magyarországon

„Van még pár sztálinista Magyarországon. Egy saját kis rezervátum. Olyan érdekes nézni, ahogyan ezek az emberek, akik epét hánytak a legszolidabb magyar hazafiságtól is, és a mindenkori internacionalista vezényszavakkal reagáltak a leghalványabb lokálpatriotizmusra is, hirtelen teljes szívvel azonosultak a nagyorosz és kínai nacionalizmussal. Értem én a kommunista logikát, hiszen volt egyszer egy Molotov-Ribbentropp paktum is: a legnagyobb ellenség nem a fasizmus, hanem a demokrácia. A kisebbik rosszat választjuk, elvtársak! Átmenetileg szövetkezünk a fasisztákkal és az ázsiai tőkés birodalmakkal a Nyugat ellen, és majd csak azután reménykedtünk abban, hogy megvalósíthatjuk a kollektív nyomort, a robottá nevelt emberek rabszolgatársadalmát, a civilizáció teljes elpusztítását, a totális agymosást, a családon belüli feljelentést, a kötelező munkahelyi besúgást, a mindenért való kivégzést, a tömeggyilkosságot, vagyis mindazt a szépet és jót, amit kommunizmusnak neveznek. Ez azonban csak a jövő, amiért még sokat kell tenni, most sajnos nincsenek forradalmi helyzetek elvtársak, most az orosz nacionalisták, kínai triádok, oligarchák, milliárdosok és nácik a mi nagy barátaink!

Na én ezekkel a figurákkal tüntettem együtt valamikor az amcsik ellen. Nem mentség, hogy a bolsevizmust akkor is rühellem, és ezek a körök azért elég vegyesek voltak. Ott voltam az ATTACban, de ezek is ott voltak, sőt én csak mezei gyalog, ők meg bástya és kiránynő, olvastam a marxista elméleti folyóiratukat, rendszeresen ott hőzöngtem a Városligeti vörös szegletben május elsején, sőt, egyszer még akkori találkahelyükre, a Kerék vendéglőbe is elvetődtem. Sokáig azt hittem, hogy tévelygéseim közül fiatalkori szélsőjobboldaliságomat fogom igazán szégyellni. Tévedtem. Az sokkal tisztább és romantikusabb kaland volt annál, mint amikor az ember egy ennyire büdös pöcegödörben hempereg, és már nem is tizenéves.”

Nyitókép: Luc Olivier / ONLY WORLD / Only France / AFP. Illusztráció.