Mi legyen a parlamenti Horthy-szoborral?

2022. augusztus 30. 06:39

A lényeg, hogy kicsi legyen, de fasiszta.

2022. augusztus 30. 06:39
null
Bauer Tamás
Facebook

„Mint a média hírül adta, a Mi Hazánk Horthy-szobrot helyez el az Országházban, mégpedig Dúró Dóra országgyűlési alelnök irodájában. Az időpontot is átgondoltan választották meg: a második bécsi döntés évfordulóján avatják a szobrot, mely napot a Mi Hazánk »a hazatérés napjának« nevez. Horthyt és politikai főművét, a területi revíziót ünnepli tehát az Országház épületében a Mi Hazánk. Kövér László, az Országgyűlés elnöke az ügyben annyit tett, hogy nem engedte, hogy a Mi Hazánk sajtótájékoztatóját az Országház kék társalgójában tartsák, az abba a sajtótájékoztató terembe került, ahol a frakciók sajtótájékoztatóikat tartják, és ahol mindenki azt mondhat el az újságíróknak, amit akar.

A Fidesz egyik bérpolitológusa, Deák Dániel (természetesen nem azonos a Corvinus Egyetem ugyanezt a nevet viselő nagytekintélyű professzorával) azt nyilatkozta az ATV-ben, hogy meg kell vizsgálni, hogy sért-e a dolog valamilyen jogszabályt, mert ha nem, akkor nincs mit tenni. Alighanem ez a Fidesz álláspontja is, ennek felel meg Kövér László eljárása. Annak, hogy a Mi Hazánk hat képviselőből álló frakciója alelnököt állíthat, miközben a tízfős Momentum- vagy MSZP-frakció nem, a Fidesz a felelőse, ők döntöttek így. Az első Orbán-kormány idején a MIÉP-nek tettek gesztusokat, most a Mi Hazánknak. A lényeg, hogy kicsi legyen, de fasiszta. Ahogy egykor a MIÉP, most a MI Hazánk mondja ki azt, amit a Fidesz gondol, csak kormánypártként nem mondhat ki.

Mit tehetnek azok a parlamenti kisebbségben levő pártok, amelyek elutasítják a Horthy-kultuszt és az irredentizmust, és ezt annak ellenére hajlandók kimondani, hogy nem megélhetési probléma. (Talán van még ilyen párt az Országgyűlésben.)  Két lehetőséget látok. Az egyik: követelhetik, hogy az Országgyűlés mentse fel Dúró Dórát az alelnöki tisztségből, és ne is adjon lehetőséget a Mi Hazánknak másik jelölt állítására. A másik: bojkottálja Dúró Dórát mint alelnököt, ne vegyen részt a plenáris ülésen, ha azt ő vezeti. Ez a minimum, amit meg kell tenniük azoknak, akik nem akarnak a Fidesz és a Mi Hazánk közös akciójának cinkosai lenni.”

Nyitókép: MTI/Beliczay László

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2022. augusztus 31. 12:39
A gyűlöletzsidaink apái nagyapái a magyar nép vezetőit 45 után kiirtotta. Amiről nem szabad beszélni. Majd ezzel is el kell számolni,ha megszabadul a Föld az usai deep state zsidó terrortol.
Innogreen23
2022. augusztus 31. 00:23
Horthyt soha senki, még a legsötétebb kommunizmus idején sem vádolták meg. Lehet őt nácizni stb, de az igazság az, hogy ez csak a prolikomcsilibsi szarkupacok visítása. Történelmünk egyik legműveltebb, a legvérzivatarosabb időben ügyesen irányító államfőjéről beszélünk. Magyarország nagymértékben neki köszönheti hogy nem tűnt el Európa térképéről. Amúgy ezek mellett a legszinpatikusabb kormányzati tevékenysége a féreg kommunisták egyedszámának szabályozása volt. Sajnos nem sikerült az összeset kipusztítani. De még most sem késő. Csak mondom.
Robertoo
2022. augusztus 30. 22:27
Ez a hazaáruló akarja nekem megmondani, hogyan gondolkodjak? Egy hazaáruló?
tapir32
2022. augusztus 30. 21:17
B. T. írása kommunista demagógia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!