A hadsereg becsülete

2022. július 03. 14:59

A magyar katona nem társadalmi termék, hanem védelmező. A magyar hadsereg nem költségvetési kérdés, hanem a nemzeti megmaradás őre.

2022. július 03. 14:59
null
Szentesi Zöldi László
Magyar Nemzet

„Amióta az eszemet tudom, mindig a hadsereg jelentette a rend végső bizonyosságát. Amikor hazánk határvidékén dörögtek a fegyverek, a magyar katonai képesség a világon mindennél fontosabbnak látszott. Persze nemcsak hadászati, de civil ügy is a honvédelem. Pusztít az árvíz, beszakad a bánya, zsákolni kell a gáton, járőrözni a katasztrófa sújtotta településen, rendet tartani, hogy ne szabaduljanak el az indulatok – ilyenkor jön a hadsereg. 

Mert ki jönne más, amikor baj van, ember embernek farkasa vagy a természet szeszélyei ellen minden létező módon össze kell fognunk? Az egyenruha nem pusztán viselet, hanem valóságos erő, a társadalmi, állami védelem legmagasabb fokú jelzése minden országban. Hosszú évekkel ezelőtt nem véletlenül mondta nekem egy főhadnagy barátom, hogy mindig egyenruhában jár színházba, operába, pontosan azért, hogy az emberek maguk közül valónak tekintsék, és annyi hazugság után értsék meg végre, hogy hivatásos katonának lenni büszkeség és szolgálat dolga.A magyar katona nem társadalmi termék, hanem védelmező. A magyar hadsereg nem költségvetési kérdés, hanem a nemzeti megmaradás őre. A magyar katonai képesség nem belterjes ügy, hanem mindannyiunk felelőssége. Ez a néhány mondat tulajdonképpen alapvetés, és hosszú századokon át magyarázni is felesleges lett volna. 

Most csak azért ejtünk szót róla, mert egy tartását vesztett, elpuhult, kifordult és visszájára működő civilizációban – sajnos – a magától értetődő dolgokat is számba kell venni.

Amikor Orbán Viktor arról beszél, hogy a háború a magyar határokhoz közeledik, és a védelmi képességeinket növelni szükséges, tulajdonképpen minden magyarnak támogatnia kellene őt. Nem lehet vita tárgya, hogy a haderőfejlesztés felgyorsítása mindennél fontosabb közfeladat, az országnak hatékony és korszerű védelemre van szüksége.”

Nyitókép: MTI / Czeglédi Zsolt

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. július 04. 17:26
Szart sem ér a magyar honvédség,csak a NATO véd meg bennünket..
csjanos
2022. július 04. 12:01
...szerintem BE KELL VEZETNI A SORKATONASÁGOT....legalább 6 hónapra...
Innogreen23
2022. július 04. 05:39
Ideje lenne végre a helyére tenni a dolgokat. A történelem folyamán sokszor megesett, hogy nem maradt más út nemzetünk védelmére, mintva haderők bevetése. Azon ostoba koncepció alapján, hogy a hadsereg békeidőben egy pénznyelő, költségvetés csökkentési tényező, sajnos nagyon kevés alkalommal tudták maradéktalanul ellátni a feladatukat. Az állandó elvonások, az állampolgárok kirekesztő hozzáállása a társadalom prifériájára sodorta a katonákat. Itt az ideje visszaállítani azt az állapotot, ahol a katonáinkra, rendőreinkre, stílusosan leendő határvadászainkra, katasztrófa védelmi szakembereinkre, mentőseinkre felnézzünk, tiszteljük és becsüljük őket. Ideje lenne megérteni, hogy egy hadsereget korszerű és elegendő mennyiségű fegyverzettel, kiképzett személyi állománnyal kell felszerelnünk, ha nem akarunk a következő háborús hadszintérré vállni. Értem én hogy emelni kell pl a pedagógusok bérét. Rendben is van. Ez egyértelmű. De van egy sorrend. Azt az emelt fizetést, békében, biztonságban kellene élvezni, mert ellenkező esetben nincs semmi értelme. Tudom hogy senkit nem érdekel, de én ezúton is szeretném megköszönni rendőreinknek, katonáinknak azt a mindennapos önfeláldozó szolgálatot, amit a határainkon teljesítenek. És talán mindenkinek ezt kellene tennie. Mert egy félrészeg, munkanélküli, belpesti agyrém libernyák barom ne merje lenézni azokat az embereket, aki védik az országot, de továbbmegyek, megtermelik az ennivalójukat, stb.
Tóth Zoltán
2022. július 03. 21:52
! ! O R B Á N - H Á B O R Ú T - A K A R ! ! Hazánkban sajnos a hadsereg legfőbb funkciója - évszázadokra, akár az államalapításig visszamenőleg - nem a védelem, hanem (a mindenkori hódítóknak meghunyászkodva) a saját népesség megregulázása, kordában tartása (akár tűzzel-vassal). Ezen hagyományt folytatná a jelenlegi fasiszta diktátorunk is, miközben eltökélten hozná ránk a vészt, csak hogy még magasabbra emelkedhessen. (Instabilitás, viszály, terrorizmus, háború és Orbán emelkedése kölcsönös egymásra utaltságban léteznek, egymás nélkül kimúlnának. Éppen ezért tévedés Orbántól várni a megoldást, nyugalmat, védelmet és biztonságot!) Magyarország honvédelmi képességeit nagyságrendekkel javíthatná egy egyszerű lépés: ORBÁNÉK LELÉPÉSE, (lehetőleg a gondosan összepakolt nemzeti aranytartalékot hátrahagyva). Csupán egy szempontként, épp az elmúlt hónapokban Ukrajnában elszabadult háború tanulságai demonstrálják legnyilvánvalóbban az Orbán-rezsim eddigi kontár és felelőtlen erőlködésének hiábavalóságát, sőt, még inkább kontraproduktivitását. Igen, arra a bizonyos agyonméltatott "honvétségi fejlesztésre" utalok, melyet oly heves valagnyalogatással fogadott a címeres marha tábornoki-főtiszti kar (a kocsmai szájhős regimenttel egyetemben), s mely objektíven bebizonyosodva Ukrajna példáján fényesen felsült. (Vegyük végig Orbánék eddigi sziporkázását, kezdve a sorkatonaság eltörlésével, illetve a Gripenes mutyival kezdődően. Megjegyzem, a jelenlegi helyzetben pont egy bejáratott, modern sorkatonaság alapozhatta volna meg a szükséges katonai felkészülést, de nem Orbánék fasiszta önkényében, a hozzájuk méltó gagyi parasztvakítással - ezért jelenleg ellenzem azt, s bátorítok mindenkit az ellenszegülésre. Tehát éppen Orbánék egy valódi védelmi stratégia megvalósításának az elsőszámú akadályai, ne dőljenek be ennek a hazárdőr hamiskártyás bandának!) Előre is bocsánat az exhibicionizmusért, csupán elgondolkodtatásként, s egyúttal alátámasztva a kritikámat, demonstrációként szeretném néhány korábbi, akár több éves hozzászólásomat a figyelmükbe ajánlani, hogy ezáltal tanúsítsam, egy "outsider" képes évekkel korábban adekvátabb prognózisokra és hatékonyabb javaslatok megfogalmazására, mind az ostobán terpeszkedő "elitünk". Mindezt tovább tetézi egy bájgúnár selyemlovag zsebtömködő alakoskodása (Szőr Szallagos-Bobby tartalékos őrgróf, kinek ük-ük-ükapja döfte le bizonyítottan az első mamutot a Kárpát-medencében - ráadásul szemből! -, s melyet még a Lascaux-i barlang faliújságjában is megörökítettek). https://hvg.hu/itthon/20190111_Kivalt_a_Honvedelmi_Miniszteriumbol_a_honvedseg#comment-4280081268 https://azonnali.hu/cikk/20190725_nem-sikerult-legdeszkaval-atkelni-a-la-manche-csatornan#comment-4552859145 https://444.hu/2018/04/28/majd-pont-abban-koveti-az-europai-divatot-orban-hogy-ne-katona-legyen-a-vedelmi-miniszter-netan-egy-nore-bizza-a-feladatot#comments https://azonnali.hu/cikk/20211227_mit-lep-az-eu-maliban-ha-megjonnek-az-orosz-zsoldosok#comment-5660743180 Igen, rajtunk már csak egy valami segíthet, vagy mindannyian menetelhetünk Orbánunk valagát vakon követve, annak eleve elcseszett háborújába: ! ! F O R R A D A L M A T ! !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!