A dolgok állása

2021. december 22. 10:03

A második forduló eredményét a DK mindenki másnál nehezebben tudja győzelemként megélni.

2021. december 22. 10:03
null
Hargitai Miklós
Hargitai Miklós
Népszava

„Végeztem egy kis kutatást a Facebookon annak tisztázása végett, hogy a saját köreimben megjelenő, Márky-Zay Pétert szapuló posztok szerzői, illetve lájkolói honnan verbuválódnak. A többségük a baloldalinak mondott véleménybuborék erősen DK-párti szegmenséhez tartozik, ahhoz a kemény maghoz, amely még nem dolgozta fel az előválasztás eredményét, illetve a végkifejletet fideszes ármánynak, a győztest a Fidesz beépített emberének tartja. (Erről röviden csak annyit: a Népszava szerkesztőségénél talán senki sem tudja biztosabban, hogy ez a vélekedés téves; bizony a Fidesz nem Márki-Zaynak drukkolt az előválasztási kampányban – nagyon nem.) Az érdekességet inkább a kivételek jelentik: rendre előbukkannak az MZP elleni indulatokat szító sokaságban olyan figurák is, akik vagy nagyon egyszerűen, egy-két kapcsolaton keresztül beköthetőek a Fideszhez, vagy pedig olyan múlt és kapcsolati háló nélküli trollok, akik mögött nehéz mást sejteni, mint a kormánypárt anyagi erejét.

Mielőtt félreérthető lenne: nem arról van szó, hogy a DK és a Fidesz együtt fúrja az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. A Fidesz azt teszi, amit ilyen helyzetben a saját feladatának vél; azokkal az eszközökkel, amelyeket használni szeret, ezzel nekünk nincs dolgunk. A DK-val ellenben az a helyzet, hogy az összes ellenzéki párt közül a legnehezebb feladattal kellett megbirkóznia: a második forduló eredményét valószínűleg mindenki másnál nehezebben tudják győzelemként megélni.”

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cséfy
2021. december 23. 20:15
--
cutcopy
2021. december 23. 09:27
Szerencsétlen idióta, rendszeresen képtelen vagy leírni azt amit mondani szeretnél.. )
nanemáne
2021. december 23. 00:47
Ez az előválasztási hercehurca visszafele sült el. Összefogás helyett össze fosás lett.
amca
2021. december 22. 21:48
A Moschlék az Moschlék. Miért van kbség ? Csau Zay=futóbolond Dobrudja Klára= Qurcsány,prosti Kari Getzy= Most húzzák le a WC-n. Fegyőr= Isten Barmai (regény) Jakab Rabbi= Bangóné Baromez
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!