Vona Gábor: A NER öt bűne, ami még ötven év múlva is fájni fog

2021. november 13. 14:53

A Jobbik korábbi elnöke szerint „ezek fogják a legmaradandóbb fájdalmat okozni a magyarságnak”.

2021. november 13. 14:53
null

Vona Gábor összeszedte a NER szerinte „súlyos, de gyorsan gyógyítható vétségeit”. Mint fogalmazott: „talán nem is mindig vesszük észre, pedig hosszú távon ezek fogják a legmaradandóbb fájdalmat okozni a magyarságnak”. 

1. A legyilkolt kreativitás

A Jobbik korábbi elnöke szerint a közösség „nem elővarázsolja a kreativitást, hanem kihordja”. Mint fogalmazott: „a kreativitás nagyon érzékeny magja csak a szabadság és az egészséges verseny kedvező körülményei között képes kicsírázni.    

2. Az önkormányzatiság helyzete

Vona Gábor szerint „1526 után a magyar állam kisebb megszakításokkal több mint négyszázötven évre idegen uralom alá került. Volt időnk tehát megtanulni, a kormányzó hatalomtól sok jót nem várhatunk, legjobb, ha kiegyezünk vele”. Mint fogalmazott: „az önkormányzatiság ezért a magyar néplélek szempontjából önmagán túli jelentőséggel bír”.

3. Az elárult élelmiszeripar

A vlogger szerint „miközben a világ nagy részének az élelmiszer-ellátás félelmetes kihívás, nekünk jolly joker lehetne vagy lehetett volna”. Mint fogalmazott: „talán épp most peregtek el azok a »boldog békeidők«, amikor a NER lefektethette volna a magyar csoda alapjait…”

4. Az eltaszított generáció

Vona Gábor szerint „az uniós csatlakozás és az ottani munkaerőpiacok megnyílása óta rengeteg magyar fiatal hagyta el hazánkat, hogy máshol valósítsa meg álmait”. És bár hozzátette: „ez nem csak a NER bűne, nem is csak magyar jelenség”, az „már a kormány botránya, ahogy ehhez az egészhez állt”.

5. Az eltermékesített polgárság

A Jobbik korábbi elnöke szerint „történelmi lehetőséget kapott a NER, hogy amit annyi dicső generációtól elrabolt a körülmények keserű nyomása, ő megvalósítsa”. Mint fogalmazott: „Orbán Viktor útelágazáshoz ért: az egyik a soron következő választás megnyerése felé vezetett, a másikon elindulva meg Széchenyi Istvánék álmának beteljesítője lehetett volna. Az előbbit választotta”.

Borítókép: Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sorivo4
2021. november 20. 20:19
"Széchenyi Istvánék álmának beteljesítője lehetett volna. Az előbbit választotta" És Vona Gábor mit választott? Hogy állami LMBTQ- és genderiskolába küldi a magyar gyerekeket, hogy ott megnyomorítsák őket egy életre és megmérgezzék a magyart. Hogy az egyharmadnyi megmaradt csonka Magyarországot tovább tördelje a migránsok tömeges betelepítése. Akikre rámegy a magyarok fizetésének fele, hogy cserébe eltűrhessék a lányaik megerőszakolását és rokonaik megkéselését, és sorolhatnánk azokat a nemzetromboló és nemzetvesztő intézkedéseket, ami a baloldaltól várható. Amitől Orbán mind megvédi a magyart és az országot. Ez mind a politikai szövetségesei terve, akiket támogat, akikkel mostanában mutatkozik és akiknek öt pontba szedett tanácsokat ad, hogy ezt a tervüket hogyan tudnák megvalósítani. Ezt látja ma Vona Gáborról a magyar. Hát nem egy Széchenyi Istvánt. Hanem egy árulót, aki a nemzetvesztőknek asszisztál és a nemzetvesztésen ügyködik. És nem csak orbanisták látják így, hanem mindenki, akinek fontos a hazája. Egy rongy ember lett. Vagy talán mindig is az volt.
sorivo4
2021. november 20. 20:09
Egyszer felsorolhatná már a saját öt bűnét is. Mert még ebben is jócskán része van. Meg hogy most ennek nincs semmi alternatívája. Csak a nemzethalál.
pragmatika
2021. november 14. 18:20
Létezik egyáltalán ember, aki ennek a szélkakasnak a "gondolataira" kíváncsi ?
kitiltott
2021. november 14. 11:02
Valaki írja már le a bukott jobbikos vezér 5 legnagyobb bűnét .. Kezdve azzal hogy felhecceltek a lakosságot Orbán Viktor nem elég jobboldali szolamokkal..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!