Hleb

2021. október 09. 06:48

Indul a Békemenet, ez általában a kormánypánik jele.

2021. október 09. 06:48
null
Kovács Zoltán
Kovács Zoltán
Élet és Irodalom

„Az esemény maga egy nagy vonulás, amit a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű cég szervez október 23-ra. Útvonala többnyire a Hősök tere, Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út, a lehető leggazdaságosabb így: a máig nem tudni, milyen pénzen fővárosba buszoztatott emberek kiszállnak a Hősök terén, ami ezen a napon ilyenformán hevenyészett buszpályaudvarrá alakul, majd a tömeg megindul a központ felé. Az eseményt a hét elején Csizmadia László jelentette be, ő a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi elnöke is. Elmondása szerint üzenetet fogalmaznak meg Brüsszelnek és a „hazánkban lébecoló ellenzéknek”. Brüsszelnek címezve arra figyelmeztetett: a magyar jogállamiság a magyar demokrácián nyugszik, és visszautasítják a népfelség elvén ejtett sebeket. Ha a jogállamiság és a demokrácia elé bármilyen jelzőt teszünk, az önmagában is aggasztó, mert azt jelenti, hogy ez esetben e két fogalom nem egészen azt jelenti, ami a politikai fogalomrendszerben és kultúrában elfogadott, de aligha meglepő, mióta Tusványoson megtudhattuk, hogy ami nálunk kialakul, az meg az illiberális demokrácia.

Az Orbán-kormány zavaros fogalmakkal és feneketlen hazugságokkal kormányoz jóformán a kezdetek óta, ezt ma már hozzá egykor lojális politikusok is elképedve nézik, mondjuk Jeszenszky Gézától Pálinkás Józsefig. Ez a politikusi kör olykor hangot is ad csalódottságának, bár kissé nehéz megérteni, mégis mit nem láttak jó tíz évvel ezelőtt. A kormány hazugságban született, és többnyire hazugságban is éli napjait. Már a Civil Összefogás Fórum elnevezése is pontosan olyan hazug, mint az az évekig hangoztatott blöff, hogy a szervezet tagjainak befizetéseiből tartja el magát. A Békemenet szokásos élképe is beszédes. A filmrendezővé támogatott rádióriporter, a köpönyeggel jól bíró főszerkesztő, a szocialista–szabad demokrata világban a baloldali sajtót végighaknizó, momentán trágárkodásban piacvezető publicista.”

Fotó: MTI/Kovács Tamás

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andilla
2021. október 10. 12:39
Eddig még egy békemeneten se voltam itthon, de ha már ez lesz a nyolcadik, akkor sikeres akciónak tűnik, és valószínűleg annak a jele, hogy ez a Zorbán azért valamit mégiscsak jól csinál... Lehet, hogy most elmegyek, és megnézem magamnak a saját szememmel, milyen emberek is járnak az ilyenekre. Azt láttam más országokban is, hogy a prájdnak meg az Amnesty-félék által szervezett buliknak milyen a célközönsége.
linkeloe
2021. október 09. 23:26
Faszkovács! Hány békemenet után, hány választást vesztett a FIDESZ?
kaltran
2021. október 09. 22:25
KZ! Látom még mindig ott toporogsz 1988 táján, érezted, hogy lesz valami, de remélted, hogy a vörös meg a kék meg az antifa, meg a tüzifa mindösszesen egy lájtosabb koménizmust fog majd kreálni kádár nélkül de kádár szellemében, a szocialista embertípus benned és általad legyártatott, így hát világos, hogy remegsz, hogy majd újabb négy vagy négyszer négy évre mehetsz a fazékba levesnek. több százezer ember neked smafu, akik akármiféle vicinálissal de felkeverednek bugyipöstre, jaj nem a prájdra, ez itten a baj, s a körúton bévüli világodba verik az orrodat. Amikor pár éve az Oktogonon tüncikéztek hánytak okádtak rendkívül öntudatos faszok picsák, az volt az igazi. Ami igazi volt, az a hányadék. Te is hamarosan bele fogsz fulladni, csukva marad a pixis számodra.
SandorL
2021. október 09. 20:18
Szoval ez az ember az Elet es Irodalom foszerkesztoje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!