Kedves, hazámba látogató nemzetközi bohócom!

2021. augusztus 03. 12:53

Hadd kezdjem azzal, hogy csodálatos, hogy létezel, hogy vagy! Elképesztően tisztellek és becsüllek puszta létezésedért, hiszen lényegében egy csodálatos, teljes értékű életművet áldozol nekünk!

2021. augusztus 03. 12:53
null
Kurtz ezredes
Kontra

„Mert mondjuk ki végre, hogy a te páratlan tevékenységed lényegében egyfajta ajándék az emberi közösség felé. Úgy fújod a trombitát, tekered a kormányt, meg tukmálod ránk a jobbnál jobb kávéőrleményeket, mint senki más, és ez lényegében egy szívesség részedről akkor is, ha ezekért komoly dollármilliókat nyalsz fel. Ez csak amolyan lényegtelen mellékkörülmény a számodra, hiszen alapvetően azzal foglalkozol, hogy jót tegyél, elvarázsolj bennünket csodálatos kis zseniddel, és úgy általában is arra emlékeztess mindannyiunkat, hogy mennyire szánalmas kis szar lehetünk mi csak melletted.

Annyira Jó eNber vagy te! Ezt nem szégyelled hát naponta a pofánkba tolni. Hallgathatjuk ezt a csodálatos négyakkordos slágereidben, amiket ugyan sosem vásároltunk, de mégis betéve ismerjük minden sorát.

Biztos nem a meggyőzéssel terjed, hanem genetikailag 8-25%-ban már a fogantatásunk pillanatában is bennünk van, hogy elképzeljük, minden ember békében él. Persze ebben elengedhetetlen szereped van Neked, aki ezeket a csodálatosan méJ gondolatokat rendszerbe szedte, és a hozzájuk illő dallamvilággal együtt elénk tálalta, hogy aztán afféle Buddhaként visszalebegjen milliárdos ingatlanába, mialatt mi mélyen magunkba szállva elgondolkodunk a sorokon. 

Talán az a legszimpatikusabb benned, hogy Neked ez sem elég, és egyre többet és többet akarsz! Koncertjeiden most már egészen direktben szórakoztatod a szerencsétlen közönségedet azzal, hogy soha semmiképpen ne szavazzon azokra, akiket az előzenekarok közben kivetítesz neki, legyen az Putyin, Orbán, Bolsonaro, vagy Trump. Nyugodj meg! Azok a szerencsétlenek, akik még pénzt és időt is áldoznak a zenének csúfolt borzalmaidra, ezért is lehetünk biztosak benne, hogy soha nem szavaznának ezekre a remek kis fickókra

Mostanában az a legérdekesebb, hogy nem éred már be a távolból üzengetéssel, meg az 0rbánra kiadott hollywoodi fatváiddal, müncheni szivárványosítással, hanem valóságos kis utazó nagykövetként egyenesen idejössz. Ide, a szűzanya méhébe és a világegyetem szívcsakrájába, Magyarországra…”

Fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aaa1
2021. augusztus 03. 22:23
Szerencsétlen frusztrált kisember Kurtz valaki is próbál nagyot mondani. Szerintem most úgy örül, hogy végre figyel rá valaki. "Akkor most ilyeneket próbálok írogatni, éljen végre tartozom valahova, akkor most ilyen leszek." :) De annyira látszik, hogy egy kis szerencsétlen senki.... :(
Micmac
2021. augusztus 03. 16:17
Ez zenél a forma1 mellett? Csudálatos.
Mátyás01
2021. augusztus 03. 15:16
A sportból jó lenne kihagyni a politikát és az ideológiát, a háttérhatalom diktatúrájában mégiscsak ez a cirkuszi rész. Bár úgy tűnik már itt sem hagyja békén a normális embereket. :)
barang
2021. augusztus 03. 14:44
"Tankold tele azt a kurva autót, bármennyire is forralja a boJgót! " ez elég rendben van
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!