A Nyugat összezár a kínai fenyegetéssel szemben

2021. június 18. 10:07

A G7-csúcs megmutatta, az Egyesült Államok és az Európai Unió erősebb Kínánál.

2021. június 18. 10:07
Bernard Guetta
Magyar Narancs

„Mintha esküvő lett volna, vagy unokatestvér-találkozó, de mindenesetre egy nagy családi ünnepség. Boris kuzin kivételével, aki kissé feszengett, mindenki olyan jó hangulatban volt, hogy ez a nyugatos összejövetel, a G7 cornwalli csúcstalálkozója három fontos üzenetet is küldött a világnak.   

Az első az, hogy Kína – az a Kína, ami miatt ázsiai szomszédai, az Egyesült Államok és most már Európa is nyugtalankodik, az a Kína, amiről folyton azt mondjuk, hogy hamarosan uralma alá hajtja a világot, miután behálózta a selyemútjaival –, ez a Kína még nem aratott győzelmet. Persze értékes ütőkártyái vannak. Tegnap még csak a világ ipartelepe volt, ma már csúcstechnológiában és mesterséges intelligenciában jeleskedik. Kína már jóval több, mint olcsó munkaerőforrás: hadseregeinek, mindenekelőtt a haditengerészetének köszönhetően katonai nagyhatalom, amelynek ereje napról napra növekszik.

Ez az oka annak, hogy az Egyesült Államok mostanra olyan fenyegetést lát benne, ami ellen fel kell lépnie, nehogy túl nagyra nőjön. Ha pedig Kína egy egységes nyugati fronttal találja szemben magát, nem beszélhetünk többé »Kína évszázadáról«, »kínai elsőbbségről«, »új kínai korszakról«.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió önmagukban is messze erősebbek Kínánál. A hét leggazdagabb demokrácia, a hétvégén Cornwallban ülésező G7-ek együttes ereje pedig jelentősen relativizálja Kína világhatalmi reneszánszát. Ez annyira igaz, hogy maga Hszi Csin-ping is elismerte. Tíz nappal a Nyugat nagy családi összejövetele előtt, június 2-án azt mondta a pártja politikai bizottságának, hogy Kínának »megbízhatóbb, szerethetőbb és tiszteletreméltóbb« képet kell sugároznia magáról, »alázatosnak és szerénynek« kell lennie, »el kell nyernie a többség bizalmát és folyamatosan bővítenie kell baráti körét« – egyszóval pontosan az ellenkezőjét kell tennie annak, amit azóta csinál, hogy Hszi átvette a pártállam irányítását.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tomtam
2021. június 19. 18:49
Nem tudom eldönteni, hogy ez a Bernard mindezt komolyan gondolja, vagy csak megbízásból eteti a jónépet?
Hájas Gerzson a hitlerszakértő
2021. június 18. 20:45
Kína hagyja a gyerekeket zsibongani még, hadd játszanak papást, katonabácsist a fakardokkal, tudja jól mindegyik hogy a zászló Kínának áll, napról napra fejlődik a gazdaságuk, a technológiájuk, a hadseregük. Évtizedes távlaton belül övék lesz a világ legnagyobb gazdasága, a világ legnagyobb hadserege, a világ legnagyobb hadiflottája, ahogy a világ legnagyobb népességű nemzetének dukál is. Tudják jól hogy a status quo is nekik kedvez, nem ők hanem bezzegamerika és bezzegnyugat van lépéskényszerben, nem a kínai társadalom rohad szét éppen niggerlázadások, buzijogok és travik között. Ezért nem is kapkod Kína. Tudják jól, minden az övék lesz kapkodás nélkül, akármennyire is nagyhangúskodik amerika vagy akármennyire mélyen aggódik az EU. Egyszerű gazdasági realitás a világ műhelyéből. És ami a legdurvábban bassza a bezzegnyugat csőrét, még ideológiát se kell hozzá exportálniuk. Kína leszarja hogy muszlim teokrácia, kommunista diktatúra, alkotmányos keresztény királyság, köztársaság vagy bármi más vagy, ők üzletelni akarnak veled, nem megmondani hogy éljél
zakar zoltán béla
2021. június 18. 16:59
ez itt korózs lajos pszichoerotikus agitátor
Nyugati Ádám
2021. június 18. 15:12
Kína két tényezőn változtatott az utóbbi 20 évben. Az egyik az idő kérdése. A megelőző évezredek alatt azt vallották, hogy az idő a kevésbé fontos, inkább a tökéletességre kell törekedni.. Az elmúlt 20 évben azonban megtanulták, hogy a tökéletességre való törekvés és az idő összeegyeztethető. A másik a rend és a gazdasági eredményesség közötti szoros kapcsolat a hierarchia minden szintjén, a családtól az államon keresztül a világmindenségig. A kínai felfogás szerint a rend nem abszolútum. A világon helye van a rendetlenségnek is, még a kínai társadalmon belül is. A rendetlenség helyét és idejét azonban a hatalomnak ki kell jelölnie, és a kijelölő hatalom tagjai is csak a kijelölt helyen és időben rendetlenkedhetnek. Ez egy olyan szelep, amely a rend szigorát elviselhetővé teszi. A kijelölt helyen és időn kívüli rendetlenséget azonban a hatalom szigorúan bünteti. Ez a két tényező a kulcsa Kína világhatalmi tényezővé válásának és ezért nincs Kínának eséllyel induló versenytársa. Még egyvalami hiányzik ahhoz, hogy Kína legyen az első számú világhatalom. Ez pedig a kreativitás. Kína nyitott a világra. Meg fogja találni a hasznos kreativitáshoz szükséges aggyal rendelkezőket. Nem véletlen az, hogy a világ legelismertebb egyetemein az első 10 legjobb eredményt elérő végzősök közül legalább 3 kínai. A magyar nyelv ugyan nehéz, de a kreatív gondolkodásra minden más nyelvnél alkalmasabb (Lásd. Teller Ede Nobel díjas). Talán nem véletlen, hogy a FUDAN egyetem Budapesten szándékozik egy teljes jogú leányegyetemet nyitni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!