A balliberális csürhe régi köpőcsészéje: A magyarok

2021. május 26. 11:04

A legújabb heves magyarozást Karikó Katalin sajnálatos beszervezési nyilatkozata váltotta ki.

2021. május 26. 11:04
Takács Áron
Kontra

„Köztudott, hogy ezek az elemek rajonganak a tudományért. Vallásosan imádják, és minden, stadionra fordított fillért erre hadronütköztetőre, de leginkább különféle, eddig ismeretlen társadalmi nemek kutatására áldoznának. Karikó Katalint is egyből sztárolni kezdték, amikor a sajnálatos koronavírus-járvány kevés kellemes következményeként hirtelen felértékelődött védőoltásokkal kapcsolatos munkája. Sokszor próbálták már berángatni maguk mellé a lövészárokba, és nagyon jól jött volna nekik, amikor a keleti vakcinákba vetett bizalmat igyekeztek rombolni, de Karikó Katalin köszönte szépen, és nem kért ebből. Finoman annyit közölt ezzel kapcsolatban, hogy a tudomány álláspontja szerint minden vakcina hatásos, amennyiben leírható és bizonyított a hatásmechanizmusa, így a keletiek is.

A balliberális csürhe igencsak csalódott volt, hiszen a tudós-asszonyság nemigen felelt meg annak a buta sztereotípiának, amelyet a tök fejükben elképzeltek a tudós-asszonyságokról, sőt, láthatóan még azon se sértődött meg, amikor Doktor Miniszterelnök Úr nyilvánosan tudós-asszonyságnak nevezte egyik interjújában. Valahogy úgy, hogy ő bizony tudós + asszonyság is, így mindkét jelző illik rá. A legnagyobb csapás azonban csak most következett számukra, ugyanis a professzorasszony Doktor Miniszterelnök Úr meghívására a Karmelitában járt, és a komoly témák mellett még a disznósajt is szóba került, ami tolerálhatatlan abban a négy, belpesti kerületben, ami egyedüliként számít ebben a szar kis országban. Valószínű ez nem tetszhetett valakiknek, így aztán egy elég erőtlen kísérlet keretében futottak egy kört az ellenzéki sajtó sötétebb szegleteiben azzal a papírossal, amely egyébként 2017 óta nyilvános is volt.

Nyugi amúgy! Karikó Katalin nem volt ügynök. 23 évesen aláiratott vele egy semmitmondó papírost a kémelhárítás, ami valószínűleg annyi célt szolgált, hogy mint külföldiekkel kapcsolatba lépő és külföldre utazó személy, kötelező jelentenie, ha külföldi szolgálatok megpróbálják beszervezni. Nagyjából mindenkivel aláíratták ekkoriban, aki hivatalos úton nyugatiakkal tarthatott szakmai kapcsolatot. Karikó Katalin aztán 1985-ben - miután a szocialista rendszer remek érzékkel leépítette a munkahelyén - inkább Amerikában próbált szerencsét, ahol az FBI valószínűleg hasonló beszervezési nyilatkozatokkal bástyázták körbe az embereket a környezetében. Aztán ők is úgy vélhették, hogy aligha dolgozik a kommunistáknak. Ezt abból is sejthetjük, hogy azóta is ott él. Állampolgárságot kapott, az amerikaiaknak pedig jó eséllyel Nobel-díjat és egy kétszeres olimpiai bajnok lányt hozott össze.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. május 27. 16:04
Balliberális csürhe..........................ilyen a fidesz szóhasználata parlamentben és azon túl is, na és kit , kit szidnak, hát az ellenzéket !
diós guba
2021. május 26. 14:38
T.Á: Az írás jó és ráadásul szórakoztató. Így folytasd!
egosum
2021. május 26. 14:10
Muszáj folyton hazudni? Orbán "kisújszállási asszonyság"-nak nevezte Karikót, nem "tudós asszonyság"-nak, de ezt a cikkíró is tudja, ezért hazudik.
Pelso j.
2021. május 26. 13:31
Csak szólok, hogy az emberek hülyének nézéséből egy darabig meg lehet élni, -lásd fent-, de az ilyesmi nem igazán hoz szavazatot jövőre. Aztán majd megy az eszelős hörgés.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!