Hofit idézem: „Jövőnk záloga. ... Dögöljek meg, ha kiváltom!”

2021. április 08. 08:52

Megnéztem az SZFE „egyetemfoglalásról” szóló „Hülye fiatalság” című filmet.

2021. április 08. 08:52
Wintermantel Zsolt
Wintermantel Zsolt
Facebook

„Megnéztem az SZFE »egyetemfoglalásról« szóló »Hülye fiatalság« című filmet. Sokat gondolkoztam, hogy rászánjam e azt a másfél órát, de mivel a hallgatói mozgalomban elég komoly múltam van, így nem tehettem másként.

Sok éven keresztül voltam hallgatói képviselő, a Budapesti Műszaki Egyetem Egyetemi Hallgatói Képviseletét két évig vezettem, és elnökségi tagja voltam a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának is. Szerveztünk tandíj elleni tüntetést, virrasztást a Parlament előtt, részt vettünk oktatási reformban, kialakítottuk és bevezettük az oktatók hallgatói véleményezési rendszerét, választottunk rektort, stratégiai döntésekben, Egyetem átalakításban vettünk részt. Megszerveztük a hallgatói szolgáltatások intézményesített rendszerét és erre egyetemi szervezeti egységet alapítottunk. Rengeteg munkával, konfliktussal, egyeztetéssel, de mindig alázattal, tudva a helyünket és szerepünket az egyetemi autonómiában.

Nos ennek fényében, amit a dokumentumfilmben láttam az végtelenül elkeserített, szánalmas és lehangoló. Bővebben nem is fejtegetném mert magával húz a mélybe, csupán Hofit idézem: »Jövőnk záloga. ... Dögöljek meg, ha kiváltom!«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mo ching
2021. április 08. 15:20
Nem igazán értem, hogy a cím az most minősítés Gulyás részéről, esetleg irónia akar lenni, de akkor idézőjelbe kéne tenni, vagy micsoda? Ténymegállapítás? Eleve úgy indult neki, hogy forgat egy filmet a budapesti hülye fiatalokról? Akkor minek képezte ki őket pár hónappal korábban? Nem világos, mondhatnám, sötét.
szürkeSzarvas
2021. április 08. 11:24
A "zsido kánon" szerint-ők a "jók". Akik ellen mennek-azok meg a "rosszak". Egyéb viszonyitási rendszer (számukra) nincs. Ennyi.
Vakfolt
2021. április 08. 10:17
Ezért nem akarták engedélyezni.
kunfia
2021. április 08. 09:10
Ha már Hofi szóba került: https://www.youtube.com/watch?v=4rtrqydCmDY
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!