Hitványak szövetsége

2021. március 30. 13:21

Évek kellettek hozzá, de végre mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós liberálisok a változatosság kedvéért ismét hazudtak.

2021. március 30. 13:21
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„A liberálisok azzal érveltek, hogy az alapszerződés hetes cikkelye szerinti mechanizmus nem elég, mert egyedi esetekben, ad hoc módon vizsgál országokat. Ehelyett azt javasolták, hogy az Európai Bizottság egy független testületre támaszkodva világos, bizonyítékokon alapuló és politikai befolyástól mentes kritériumok alapján készítsen rendszeres éves jelentést és országspecifikus ajánlásokat.

A jelentés szerzője nem más volt, mint a holland liberális Sophie in’t Veld. Mint tudjuk, a terv meg is valósult: 2019-ben még a Juncker-bizottság döntött arról, hogy ezentúl minden tagállamot folyamatos jogállamisági monitoring alá helyeznek. Az első országjelentéseket tavaly szeptemberben publikálta az immár Ursula von der Leyen vezette bizottság.

A jogállamisági monitoring története már a fentiek alapján is nagyon tanulságos, de slusszpoén is van, ami ráadásul pont Sophie in’t Veldtől származik. »A lengyel és magyar kormányokkal kapcsolatos aggályok nem jogi, hanem politikai természetűek. Így egy technokrata, jogi válasz nem oldja meg a helyzetet. Politikai válaszra van szükség« – írta múlt héten a Twitteren.

Ez azért igazán parádés! Az európai balliberálisok és magyarországi szövetségeseik magasról tesznek a jogállamiságra. Nyíltan zsarolnak szuverén tagállamokat, az EP megfenyegeti az uniós bíróságot is, hogy kedve szerint ítéljen, Vera Jourová liberális EU-biztos a tagállamok és saját testülete döntését is megkerülné, csak hogy végre »kiéheztesse« Magyarországot és Lengyelországot, ahogy a német szocialista Katarina Barley hírhedt mondása szól.A magyarországi baloldal szerepe ebben még a többieknél is sokkal hitványabb, hiszen oltásellenes kampányuk, folyamatos szabotázsakcióik és heccelésük is mind arról szól, hogy ártsanak a hazájuknak, hátha ebből ők profitálnak”.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tacsi90
2021. március 30. 17:05
ezt a mariannt tiszteletbeli kanná avanzsálom... pontosan úgy tud már mocskolni másokat, mintha farka lenne!
tölgy
2021. március 30. 17:02
Hitványak szövetsége! Jó és igaz címet kapott Mariann mondandója. Bemutatta, milyen álságos, hazug, alattomos a lefizetett kontraszelektáltak tevékenysége, mennyire kilóg a lóláb.
szürkeSzarvas
2021. március 30. 16:25
Ellenséges "biboldópolitika" áldozatai vagyunk-amiként 1919ben,45 után,48 tol "turbó" fokozatban,56 után is.89ben már csak átbasztak az "antiszemita szdsz"-el.Most meg az Eu gépezetével igyekeznek megfolytani. Ez igy gáz. Nagyon gáz.
tomtam
2021. március 30. 15:06
Az Európai Tanács és az Európai Parlament szerepe inkompátibilis. Az EP-nek nincs érdemi feladata. Csak akadályoz. Elefánttemető. Nem véletlen hogy az EP részéről egyre nagyobb a nyomás az ET konszenzusos döntési modellje ellen. A többségi döntés alapjaiban változtatná meg az EU lényegét, utat nyitna a teljes integráció irányába, amelyben a mai huszadrangú uniós figurák átvennék a magas szinten legitimált első vonalas nemzetállami politikusok szerepét. A kis államok örökre marginalizálódnának. Alvégi megyék lennénk. Ha ennek a lehetősége felmerül, ki kell lépni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!