Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból
Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni.
Mi, borsodi emberek mindnyájan érdekeltek vagyunk!
„A Miskolci Egyetem sikerességének egyik záloga, hogy az intézmény és a város szoros kapcsolatot ápoljon. Ezért szeretném felkérni Veres Pált, Miskolc polgármesterét a megüresedett kuratóriumi pozíció betöltésére, amely javaslatomról az alapítói jogokat gyakorló Palkovics László innovációs és technológiai minisztert is tájékoztattam.
Mint ismeretes, Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármesterének januári halálával nemcsak egy, a városáért mindig tenni akaró politikust, de a Miskolci Egyetem kuratóriumának egyik tagját is elveszítettük.
Hiszem, hogy az egyetem és a város jó együttműködése egy olyan szimbiózissá válik, amelyből Miskolc lakói és az egyetemi polgárság egyaránt profitál, s amely biztosítéka lesz az egész régió fejlődésének.
Ebben mi, borsodi emberek mindnyájan érdekeltek vagyunk!”