Végre megírták a Fidesz-médiában, hogy az alacsony politikusok kevésbé intelligensek!

2021. február 16. 12:48

Két dologgal nem szoktam foglalkozni, emberek kinézetével és idiótákkal.

2021. február 16. 12:48
Jámbor András
Jámbor András
Facebook

Végre megírták a Fidesz-médiában, hogy az alacsony politikusok kevésbé intelligensek! (sóhajt)

Két dologgal nem szoktam foglalkozni, emberek kinézetével és idiótákkal, de vannak olyan szent pillanatok, amikor el kell engedni az ilyen alapvetéseket.

Ismerjék meg Gazdag Istvánt. István a demokrata szerzője és »a jobboldali újságírás egyik legszókimondóbb, legfelkészültebb, legműveltebb alakja, az európai kultúra, civilizáció, az európai őshonos, vagy európai származású emberek és nemzeteik legelszántabb védelmezője.« Ahogy a 234 követővel rendelkező, minden valószínűség szerint általa szerkesztett Facebook-oldal írja.

István most megírta az év cikkét, tűpontosan vezeti le, hogy a baloldaliak és liberálisok alacsonyabbak és ezáltal butábbak, szexuálisan kielégületlenek, kevésbbé sportosak, rondábbak, mint a jobboldali emberek.

A kedvencem a testmagasság és intelligencia összekapcsolása, ez nem tudom, hogy mehetett át a Demokratában, hogy lesz ebből alkalmas Orbán és alkalmatlan Karácsony?

De visszatérve a valóságba, idézzük is Pista bátyánkat pontosan:

»Összegzésül, tudományos tényszerűséggel leszögezhető, hogy a balliberális oldal nő politikusai és női szavazói – finoman szólva – kevésbé nőiesek politikai riválisaiknál, férfi társaik pedig rosszabb megjelenésűek, férfi szavazóik alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak és fiatal nő társaikhoz hasonlóan potyalesőbbek, általánosságban is kevésbé boldogok és kevésbé elégedettek a szexuális életükkel, sikertelenebbek a párkeresésben, kevésbé egészségesek, kevésbé intelligensek, viszont kövérebbek és hisztérikusabbak, ráadásul a pszichéjük sincs teljesen rendben. Így minden okuk megvan rá, hogy gonoszak is legyenek.«

Érdekes így a 21. század hajnalán, amikor szembejön a fajelmélet egy olyan formája, amely politikai alapon sorol embereket a gyengébb jellemű, képességű, mondjuk ki rosszabb minőségű emberek közé. Nem az az ijesztő, hogy ezt emberek így gondolják, mert tényleg vannak akik a laposföldben is hisznek, de hogy ez lejöjjön egy újságban, az elég tré, nem?

Én például soha nem gondolnám, hogy attól hogy Orbán Viktor alacsonyabb, lenne valamilyen az emberi minősége vagy a politikája. Ehhez már pszichózisban kell élni.

Ami persze ennél is ijesztőbb, hogy az ilyen fajta politikai gondolkodás egy olyan magyarázat csokrot hoz be a politikába, amelytől biztosan rosszabb lesz mindannyiunknak.

Ugyanis az nem valóság, hogy a bal vagy jobboldali, a liberális vagy konzervatív emberek ilyenek vagy olyanok lennének. Persze értékek meghatározzák ezeket az oldalakat, és ezek fontosak, ezért csatlakozik, szavaz ide vagy oda bárki. De az hülyeség, hogy genetikailag eleve elrendelt ki milyen pártpreferenciával rendelkezik, aki így gondolja, az tagadja a demokráciát, tagadja a politikai véleménykülönbséget, tagadja a közösségét, tagad mindent, még a nemzetet is.

Nem az számít, hogy ki hogyan néz ki, hova született, hanem hogy mit gondol. Az én alapvetésem az, hogy ezeknek a gondolkodásoknak az összeütközése, a vita tudja kitermelni azokat a gondolatokat, amelyek előbbre viszik az országot.

Így nem nehéz kijelenteni, hogy minden ilyen cikk csak a hazugságok, a gyűlöletkeltés erősítésére alkalmasak, és arra, hogy az ország valódi gondjairól, és azok megoldásairól eltereljék a figyelmet.

Úgyhogy kedves Pista, kérlek inkább maradj csöndben, ha már segíteni nem tudsz!

Kép: Gazdag István 10 éve/Mandiner”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
glensi
2021. február 17. 01:49
"Két dologgal nem szoktam foglalkozni, emberek kinézetével és idiótákkal." Így már érthető, hogy miért hanyagolod el magadat.
zakar zoltán béla
2021. február 16. 21:38
Én pedig az öntelt alakok szellemi nívójával. Ezer arcú barátom!
Performan
2021. február 16. 20:22
Ez a Jámbor nevű mitugrász ugye funkcionális analfabéta? "férfi szavazóik alacsonyabbak" ÉS "kevésbé intelligensek". Nem AZÉRT. Nem olyan bonyolult dolog ez, 8 éves kor után általában senkinek sem okoz gondot különbséget tenni egy felsorolás és az ok-okozati összefüggések között. Jámbor azonban nem üti meg ezt a szintet. Pontosan azoknak a liberális idiótáknak a körét szaporítja, akikről az írás szól.
Fáskerti
2021. február 16. 19:38
A Zorbán azért alacsony termetű, mert kezdetben ő is liberális volt, utána meg már felnőtt korban nemigen szoktak megnőni a zemberek. De most komolyan, muszáj mindent komolyan venni? Szerintem a Gazdag István hiánypótló cikket írt. Én élvezettel olvastam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!