Katasztrofális családpolitika

2021. február 11. 10:23

A rémséges halálozási adatokat pedig ráfogják a vírusra.

2021. február 11. 10:23
Reichert János
Magyar Hang

„Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a tavalyi népmozgalmi adatokat. Aki a folyamatokat nézi, az elborzad a szörnyű helyzeten. A statisztikai szolgálat kommunikációját azonban fojtópórázon tartja a kormányzat, tehát egyfelől sikerpropagandát kaptunk, másfelől a rettenetes számokért természetesen a koronavírus a felelős…

Az állami örömködés annak szólt, hogy 2020-ban, írd és mondd, 3040 kisbabával több született, mint 2019-ben. A fő-fő siker pedig az, hogy – szó szerint idézzük az állami propagandát – »2020-ban a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta 1,55-re emelkedett, ami 4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Magyarországon 25 éve volt utoljára ennél magasabb a termékenységi ráta.« A rémséges halálozási adatokat (több mint 139 ezer) pedig ráfogják a vírusra, és passz.

Hogy mekkora a baj, azt a kormány is tudja, a családminiszter ügyesen becsempészte a lelkendező megnyilatkozásába, hogy már vége is a »baby boom«-nak. Idézzük őt az MTI-ből: Novák Katalin közölte, Magyarországon 2020-ban az előző évinél 3 ezerrel több gyermek született (összesen 92 233), a decemberi hónap adata mégis csaknem 8 százalékos csökkenést mutat. Ez már »a járvány hatásának is tulajdonítható«, és arra lehet számítani, hogy ez a negatív hatás végigkíséri majd a későbbi hónapokat is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
levig79
2021. február 11. 17:21
Ez egy aljas görény.
magichorze
2021. február 11. 13:06
Nem értem. A családpolitika miatt halnak meg az emberek, nem a vírus miatt? Libsinek kéne lennem, hogy ezt értsem.
olvasó100
2021. február 11. 12:28
Azt nem veszik figyelembe, hogy már csökkent számú termékeny nőtől született több gyerek. Vagyis jóval kevesebb nő jóval többet dolgozott az ország fenntartásán, mint az elmúlt 25 év akármelyikében, amikor még a viszonylag nagy számú "Ratkó-unokák" voltak a termékeny éveikben, és mégsem hoztak demográfiai fordulatot.
zakar zoltán béla
2021. február 11. 12:04
A hazugság 2015. februárja óta vonakód nálatok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!