2022-ben a lét lesz a tét

2021. január 13. 14:30

A Soros-kolbász be van töltve, a Jobbik pedig benne van a masszában.

2021. január 13. 14:30
Borbély Zsolt Attila
Borbély Zsolt Attila
Magyar Nemzet

„Lehet-e más következtetést levonni abból, hogy 2004-ben azzal riogattak, hogy az erdélyi magyarok tönkreteszik a szociális ellátórendszert, de most szélesre nyitnák az ország kapuit azok előtt, akik Franciaországba, Németországba, Ausztriába, Belgiumba, Svédországba (s a sor még folytatható) a kriminalitás növekedését, utcai lefejezéseket és megkövezést, mise közbeni gyilkosságokat, a nemierőszak-statisztikák egekbe szökését hozták úgy, hogy elenyésző töredékük hajlandó egyáltalán dolgozni?

És ezeknek az erőknek most már felvállalt, nyílt színi támogatója az egykori nemzeti radikális párt, a Jobbik, melynek elnöke képes volt azt állítani, hogy az általa vezetett politikai szervezetnek „semmit nem kellett feladni értékrendjéből a közös listával”. Persze kérdés, hogy melyik Jobbikról beszélt, mert ha arról, amelyiknek Vona Gábor elvette a lelkét, az utána következők pedig az eszét is, akkor igaza van, hiszen a 2017 utáni Jobbiknak már nincs semmiféle értékrendje.

A párt megkísérli a baloldali média, a baloldali politikusok és a baloldali szavazók kegyét keresni a nemzeti retorika visszafogásával s a miniszterelnök elleni vehemens, elsősorban szociális demagógiára alapozó uszítással. Nem számít a magyar érdek, nem számít az, hogy azokkal szövetkeznek, akik ma is kéjjel vezényelnének lovasrohamot a nemzeti tüntetők ellen, nem számít semmi, csak az, hogy a párt szűk klientúrájának biztosítva legyen a megélhetése a következő években. Márpedig ebből semmiféle értékrend nem kerekedik ki.

Ahogy a miniszterelnök fogalmazott, a Soros-kolbász be van töltve, a Jobbik pedig benne van a masszában.

Nem kétséges, 2022-ben a lét lesz a tét. A magyar megmaradás. Ha ezek győznek, nemcsak az országot fogják lerabolni a közpénzben tobzódva, mint tették azt elődeik Borvendég Zsuzsanna hiánypótló kutatásai szerint a Kádár-rendszerben és teszik ma is a megkaparintott önkormányzatokban, legfőképpen Budapesten, nemcsak gazdasági és politikai függésbe taszítják majd az országot, de minden bizonnyal kapitulálnak majd migránsügyben is. Ebben a kérdésben pedig csak egyszer lehet rosszul lépni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hölter
2021. január 14. 21:39
"A Capitolium ostroma -akár a balos erők szervezték, akár nem-..." számomra itt veszítette el teljes mértékben a cikk a hitelességét. Miután egyértelműen Trump hívek, nyomultak be és törtek-zúztak a Capitoliumban. Olyanok akik közül sokan már korábban is Trump oldalán tüntettek. Tehát nevetséges ez a "baloldal szervezte, trumpistáknak öltözött antifák" teoria.
Akiltosz
2021. január 13. 22:37
Nagyítóval keresem a nem triviális gondolatokat a cikkben, de nem találom.
galancza
2021. január 13. 19:33
Borbély úr kérlek alássan! Mostasztánjólmegaszontad! Arról röfögjél valamit hogy sokáig kinyaltad zazri és társai s.ggét! Elhiszem hogy most jó oldalon állsz, de amúgy tehetségtelen, félművelt alak vagy mert elég későn jöttél rá hogy zazri hol is áll valójában. Sőt ,sajnos ez nem is igaz,mert még most sem érted azt hogy zazri soha sem volt valójában jobboldali. ő 5-10-15-20 éve is szélsőbalos volt,csak taktikai okokból játszotta el hogy jobboldali.De ezt 15 éve is lehetett látni, te pedig beképzelt ,gőgös, önimádó politológusként bedőltél neki.Igaz nem voltál egyedül,meg legalább otthagytad zazrit és társait,de ma sem vagy hajlandó beismerni a tévedésedet.Ahogy persze sokan mások sem. Ma sem megfelelő irányból elemzed a ballikot. Következésképp fogalmad sincs a valóságról. Borbély úr kérlek alássan! Örülök hogy most a Fidesz oldalán állsz,de azért nagyon mélyen magadba kéne nézni.
matykox
2021. január 13. 19:19
Bizonyított tény, hogy a Soros-kolbász tölteléke - mit tett eddig a magyarság ellen - mit tesznek ma is - legyen az népesség-csere - ingyenélők importálása és eltartása - gátlástalan kiszolgáltatása az ország összes emberi és vagyoni - anyagi erőforrásának "nyugati" céloknak és profitnak. NEM, NEM, SOHA: ezekre MAGYAR EMBER NEM szavazhat!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!