Jók az esélyeink

2020. december 23. 17:18

Persze tudom előre, hogy jönnek majd az álhírek, hogy X meg Y belehalt az oltásba.

2020. december 23. 17:18
Bencsik Gábor
Bencsik Gábor
Facebook

„Ha hinni lehet az Idea intézet friss felmérésének, jelenleg a lakosságnak bő egyharmada gondolja úgy, hogy beoltatja magát a vírusvakcinával, közel fele elutasítja a lehetőséget, a maradék pedig még nem tudja.

Emiatt akár aggódhatnánk is, hiszen hogyan lesz ebből 60 százalékos átoltottság, ami a járvány letöréséhez feltétlenül szükséges. A valóság azonban a segítségünkre lesz. Attól kezdve, hogy az átoltottság eléri nagyjából a tíz százalékot, tehát tömegesnek lesz mondható, ki fog derülni, hogy az újabb megbetegedések és halálesetek mind olyan emberekhez tartoznak, akik nem voltak beoltva, miközben a beoltottak közül alig lesz új megbetegedés. Abban bízom, hogy ez az oltásellenesek közül sokakat elgondolkodtat majd – már akinek még lesz módja elgondolkodni. 

Persze tudom előre, hogy jönnek majd az álhírek, hogy X meg Y belehalt az oltásba, meg hogy utána is elkapta a fertőzést, de emiatt azért nem aggódom, mert a hülyék egy társadalomban nem teszik ki a negyven százalékot. Az emberek legalább kilencven százaléka előbb-utóbb képes fölismerni a saját érdekeit. Szóval jók az esélyeink.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2020. december 25. 20:24
...Én még abban is bízom, hogy kormányellenes felbuzdulásában minél több libernyák hagyja ki az oltási lehetőséget...:)
Mátyás01
2020. december 25. 10:43
A lakosságnak nem a 2%, hanem inkább a 20% már átesett a betegségen. Csak ők nem regisztráltatták magukat, nem teszteltek, nem mentek kórházba. Ők nyilván nem fognak oltást kérni.
szemlelo
2020. december 24. 10:23
Jó látni, hogy van egy jelenség, amit senki nem ismer pontosan, de mindenkinek nagyon határozott véleménye van róla. Minél kevesebbet tud, annál határozottabb.
Pitypangocska
2020. december 24. 00:19
A Klubrádió dec. 22-i Ezittakérdés c. műsorában (érdemes hallgatni az ellenzék rádióját, főleg, ha alacsony az ember vérnyomása) dr. Falus Ferencnek, mint megkérdőjelezhetetlen szaktekintélynek (??) tehettek fel kérdéseket a betelefonálók. Az oltásra történő regisztrációt folyamatosan kormányzati politikai akciónak minősítve bizonytalanította el a tanácsot kérőket. Aznap este az ATV-ben Rónai Egon és a pszichiátriai tanulmányt érdemlő lódoktor szemrehányással illette Homola Istvánt a kormányzat rossz és hiányos kommunikációjából adódó jelentős mértékű oltásellenesség miatt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!