Nem lehetünk megalkuvók

2020. október 25. 22:21

Róna Tamás munkaviszonyát munkajogi okok miatt mondtuk fel. Interjú.

2020. október 25. 22:21
Heisler András
168 Óra

Sok váddal illeti önt a Rabbitestület elnöke, Róna Tamás, de az tény, hogy a főrabbi rektorrá választását felülbírálta, majd kirúgta az egyetemről. Miért?

Róna Tamás munkaviszonyát munkajogi okok miatt mondtuk fel, mert státuszával összeférhetetlen viselkedést tanúsított: a szervezetről és annak vezetőjéről súlyosan sértő, hazug állításokat terjesztett nyilvános fórumokon. A Mazsihisz nem kifogásolja, ha valaki él a szabad véleménynyilvánítás jogával, de belső párbeszéd helyett törvénybe ütköző módon lejárató kampányt folytatni a munkaadó ellen elfogadhatatlan. A sok hazugság közül a legfrissebb a Kossuth Rádióban tett nyilatkozata, amelyben végig engem szidalmazott. Légből kapottan azt állította, hogy 18 milliót költöttem el egy amerikai utamra. Felhívtam a könyvelésünket, mire kiderült, összesen egy 400 ezres repülőjegy és összesen 200 ezer forint értékű szállodai számláról van szó.

A rektorkinevezés menetrendje szerint az egyetem szenátusa javaslatot tesz a rektor személyére, majd a Mazsihisz vezetősége – a szenátus javaslatát is figyelembe véve – meghozza döntését. A verseny szoros volt Vajda Károly és Róna Tamás között, a szenátus 5:4 arányban Rónát javasolta. A két induló pályázatát a tizenöt tagú vezetőség alaposan áttanulmányozta, és egybehangzóan azt állapította meg, hogy a két pályázat nem összehasonlítható, olyan nagy a minőségi különbség a jelenlegi rektor javára. Vezetőségi és nem elnöki hatáskörben dőlt el az ügy.

Tény, hogy korábban mindig rabbi vezette az intézményt, amely azonban 140 év alatt drasztikusan átalakult. Az egyetem régen rabbiszeminárium volt, s kizárólag rabbikat képzett. Mára az iskola – hála Schöner professzornak – átalakult államilag akkreditált egyetemmé, melynek csak egy szelete a rabbiképző, mellette van például liturgia és szociális munkás szak is. Mivel igazi egyetemként működünk, szabályaink szerint nem feltétel a rabbivégzettség.

Valóban megfenyegette Róna Tamást, hogy ne induljon el a Rabbiképző elnöki posztjáért?

Szó sincs róla. Amikor elindult a folyamat, Róna Tamás megkeresett, és kikérte véleményemet az indulásáról. Annyit mondtam neki, hogy kedves Tamás, még nem vagy felkészülve erre a szerepre. Jól működsz rabbiként, de még várj vele, fejlődj! Úgy érzem, Tamás gyakran egy szubjektív világban él, ami nem fedi a valóságot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2020. október 26. 19:03
Várom a tüntetést #freezsidoegyetem hashtag-gal.
zakar zoltán béla
2020. október 26. 08:56
Heisler és a Karsaiak a Dracula farmon
Rugo
2020. október 26. 07:54
"400 ezres repülőjegy és összesen 200 ezer forint értékű szállodai számláról van szó" --- Amerikai kirándulás 600 ezer forintból - ügyesek ezek a zsidók. És mindezt a magyarok pénzén. Még köszönettel is tartozunk neki?:)
renoman
2020. október 26. 06:50
Netánjáhu magyarországi látogatásán körbe röhögte amikor a George Szaros elleni kampányról antiszemitázott egyet. Sem Orbán, sem Netánjáhu nem válaszolt az ostoba rágalmaira, felsült a saját elitje előtt, ezt nem tudja soha megbocsátani Orbánnak. Netánjáhu nevetve rázta a fejét, képet gyorsan elkapták ne égessék azt a nyomorult hazudozót. A munkásőr Zoltai gyengébb kiadása ez az ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!