Hogyan lehetett volna valóban előkészíteni az iskolakezdést?

2020. szeptember 01. 20:22

Érdemi felkészülés helyett utolsó pillanatos kapkodást kaptunk a nyakunkba.

2020. szeptember 01. 20:22
Papp Réka Kinga
Mérce.hu

„Hónapok óta tudtuk, hogy az idei szeptember nem a szokásos iskolakezdést hozza majd magával. Ugyan abban nem lehettünk biztosak, hogy pontosan mely pontján leszünk majd a járványnak, afelől nem volt kétség, hogy a koronavírus jelen lesz, és veszélyt jelent majd.

Érdemi felkészülés helyett azonban utolsó pillanatos kapkodást kaptunk a nyakunkba. A tavaszi tanulságok ellenére, és az iskolák, illetve a családok saját kezdeményezései dacára rendszerszinten nem született megoldás, sem megoldási javaslat arra, hogyan menjen be sokszázezer gyerek az iskolákba fertőzésveszély idején.

A legtöbb intézmény múlt héten kezdett információt adni a terveiről, de van olyan iskola, ahol vasárnap hajnalban küldték ki az első iskolakezdő tájékoztatást. Olyan elnagyolt kijelentések olvashatók sok helyen, hogy »vállaljuk a rendszeres fertőtlenítést«, ami önmagában nem jelent semmit. Mit fertőtlenítenek, hogyan, és milyen rendszeresen?

A gyerekem iskolájában ma reggel a bejáratnál kezet fertőtlenítettek; az eredeti tervekkel ellentétben a szülők becipelhették a huszonkilós iskolakezdő pakkokat, amit a kisebbek nem bírnának el magukban, cserébe aláírattak velünk egy nyilatkozatot arról, hogy nem jártunk mostanában külföldön vagy fertőzött ember közelében. Ez a jogi felelősség hárítására alkalmas, másra azonban nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2020. szeptember 02. 15:22
GÁ! GÁ! GÁ!
Selamat
2020. szeptember 02. 15:20
Nagyszerű, akkor ezen a liberális libán is túl vagyunk. Annácska már volt, Répácska is letudva, ki a következő?
Vakfolt
2020. szeptember 02. 13:50
Ezt a SandraWR91 buzit ki kéne tiltani, miért spamol mindent tele a szarságaival?
Vakfolt
2020. szeptember 02. 13:47
"Olyan elnagyolt kijelentések olvashatók sok helyen, hogy "vállaljuk a rendszeres fertőtlenítést", ami önmagában nem jelent semmit. Mit fertőtlenítenek, hogyan, és milyen rendszeresen?" A szádat, alaposan és ahányszor kell, úgyhogy el se menj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!