Egy tetves féknyúzról, mértékkel

2020. szeptember 01. 12:35

Ezek után hogyan vegyünk komolyan bármilyen bírálatot?

2020. szeptember 01. 12:35
Index
Index

„A Mérték Médiaelemző Műhely a téma fontosságához képest mindenképp megtisztelő bejegyzésben foglalkozott pénteken azzal, hogy az Indexen a következő címmel jelent meg az időjárás jelentés: „Hétvége: esni fog az a tetves eső!” A sajtószabadság és a magyar média szakmaisága felett őrködő műhely ebből azt a következtetést vonta le, hogy »láthatóan megérkeztek az újak, akik görcsösen keresik az Index-stílust«.

Pedig legfeljebb »a régi« indexesek – akármit is jelentsen ez – görcsös igyekezetéről írhatott volna, az Indexet ugyanis teljes mértékben a »régiek« készítették pénteken. Szerintünk ugyan nincs sok értelme ennek a régi-új címkézésnek, hiszen az érkező munkatársak között is van olyan, aki régebbi indexes múlttal bír, mint a távozók többsége, de az biztos, hogy a pénteki címlapszerkesztőnél, a Sixx néven ismert Varga Attilánál emblematikusabb »régit« nehéz volna találni. Egyébként az állítás valótlanságára többen is felhívták a bejegyzés alatt a MŰHELY (nevezzük így, csupa nagybetűvel) figyelmét, ám senkinek eszébe sem jutott helyreigazítani. Mint ahogy természetesen azzal sem törődött senki, hogy publikálás előtt meggyőződjön az állítás valóságtartalmáról, arra viszont jutott energia, hogy kommentben még álhírgyártással is megvádolják az (»új«) Indexet.  Ezek után mit gondoljunk egy olyan műhely szakmaiságáról, amely az egész magyar sajtó álhírei ellen küzdene, de még a saját másfél soros bejegyzését sem képes ellenőrizni?

A Mérték ezzel átvette a féknyúz vándordíjunkat a Magyar Narancstól, amely két hete számolt be arról, hogy »egészséges vidéki gyerekekkel töltik fel az Indexet«. Vagyis – ha jól értettük a kissé zavaros írást –minden megyéből a helyi kormánymédia küldene két embert az Indexbe. Még a sokat szenvedett magyar sajtóban is ritka, hogy egy cikkből tényleg egy szó se legyen igaz, ám ez a bravúr is sikerül a Narancsnak, amely pedig amúgy szintén imád féknyúzozni, ha másik oldalon álló médiumról van szó. Nem tartjuk nyilván, hogy eddig hány újságírónk érkezett vidékről, az viszont biztos, hogy ketten – Bugyinszki Görgy és Kovács Róbert – hosszú narancsos múltra tekintenek vissza, és nagyon bízunk abban, hogy egészségesek.

Az egészben egyébként az a borzalmas, hogy nyilván az Indexnek is szüksége van és lesz szakmai kritikákra. Hiszen az Index is hibázik, sőt fog is hibázni, ám ezek után hogyan vegyünk komolyan bármilyen bírálatot? Azt mindenesetre ígérhetjük, hogy mi továbbra is szeretettel fogadjuk azokat az újságírókat, akik nagyon unják már, hogy egy Szent Ügy érdekében kell hazudniuk állandóan.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2020. szeptember 02. 09:22
Hétvége: esni fog az a tetves eső! Régen a népdal így fohászkodott: Kiszáradt a tóbul mind a sár, mind a víz, A szegény barom is csak pásztorára níz. Uram, én Istenem, adj egy csendes esőt, A szegény baromnak jó legelő mezőt!
mucsay
2020. szeptember 02. 08:19
"egészséges vidéki gyerekek" mint becsmérlés nem tudok hozzászokni ezekhez a büdösökhöz
Frick László Intézet
2020. szeptember 01. 17:04
A Mandiner nem tervezi visszaadni az index geciknek a kölcsönkenyeret,ti.amidőn beszopatták őket a bloghú-ba "blog"-nak ? Nyitni kéne egy Jógyerek kert-et az index emigránsainak. Tudomány és Technika rovat: http://m.blog.hu/du/dudenbuch/image/gabi.jpg
Teknős
2020. szeptember 01. 16:15
Nincs ennél szebb, mint amikor a ballib újságírók egymást gyepálják! Elvtársak, az ellenség köztetek van! Mint a régi szép időkben...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!