Mindegy, milyen irányból jön az antiszemitizmus

2020. augusztus 31. 08:27

Bíró nem túl hiteles mea culpája, vagy ahogy mifelénk mondják, tesuvája, a világon senkit nem hatott meg az ellenzéki összefogás pártvezetőin kívül.

2020. augusztus 31. 08:27
Megyeri A. Jonatán
Neokohn

„Az elmúlt hetekben két olyan esemény is történt, melyre minden jóérzésű ember fel kell vonja a szemöldökét, és amely el kell gondolkoztassa a hazai zsidókat. Az egyik az ellenzéki összefogás szerencsi jelöltjének, Bíró Lászlónak ügye, a másik Raffay Ernő történész kitüntetése augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön.

Talán nem kell magyarázni, mi is a komoly baj mindkét üggyel, ám ha mégis, kezdjük a Bíró körüli balhéval.

Szinte felfoghatatlan, hogy a magát demokratikusnak definiáló ellenzéki pártok azután is kiállnak a súlyosan antiszemita és rasszista Bíró jelöltállítása mellett, hogy csak a vak nem látja, sem Bíró, sem pedig az őt eredetileg indító Jobbik nézetei a számtalan bocsánatkérés és a múltbéli kijelentések hangzatos megbánása után sem változtak.

De ez nem is meglepő. Ha az ideológiáját rasszizmusra és kirekesztésre építő Jobbik a néppártosodásnak hívott szavazatszerzési kísérlet jegyében látványosan felhagy a huszadik század legsötétebb szólamainak hangoztatásával, ideológiai fegyvertárában alig marad más, mint néhány közepesnél gyengébb politikus, üres politikai program és meghatározhatatlan karakter.

Bíró nem túl hiteles mea culpája, vagy ahogy mifelénk mondják, tesuvája, a világon senkit nem hatott meg az ellenzéki összefogás pártvezetőin kívül, akik azután is kitartanak Bíró jelölése mellett, ha saját pártja, a Jobbik némi bürokratikus bénázás miatt nem állíthat jelöltet. Az így kialakult helyzet, miszerint Bíró immáron az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd jelöltje, józanító hidegzuhanyként kellene elgondolkoztasson mindenkit. Lehet, hogy Bíró és a Jobbik ideológiája bőven szalonképes a magukat demokratikusnak mondó pártokban, és a Fidesz leváltása érdekében más visszataszító eszközt is megragadnának?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. augusztus 31. 16:51
A fasizmusnak sok definíciója van, de EGYIKBEN SEM SZEREPEL AZ ANTISZEMITIZMUS!!!!!!!! A zsidók utálata SENKIT SEM TESZ "SZALONNÁCIVÁ". Egy fasizmus-definíciót bemásolok: "Umberto Eco sok fontos jellemzőt sorolt fel, amelyből ha több megvan, fasizmusról beszélhetünk: hagyománykultusz, visszatérés az aranykorba, a dicső múltba nézés, mindehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése szükséges. a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába. a cselekvés kultusza - mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látsszon döntésképtelennek. az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása. félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése. az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása. a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amiket általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt. "a küzdelemért él és nem az életért küzd", a lényeg a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani. "tömegelitizmus", azaz populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel. hősiesség kultusza. szexizmus, a fasiszta rendszer hangsúlyozza a "férfiasságát", miközben a nők szerepe a családra redukálódik. közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki. a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról. a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, ami ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat." https://hu.wikipedia.org/wiki/Fasizmus
olajfa1
2020. augusztus 31. 14:14
No és amikor a "szemiták" ANTI-HUNGARISTA" megnyilvánulásaival mia szösz van? az is "nem mindegy hogy honnan jön"... csak legyen minnél nagyobb? Na ezért alakulnak ki a különböző népekben az "antiszemitizmus" mert azok a drága aranyos emberséges. "szemiták" GYŰLÖLIK A TÖBBSÉGI NÉPET!!!... Talán a "szemitáknak" nem kellene gyűlölködniük... Ja' hogy nekik a gyűlölet a vallásuk... és attól szemiták... Hát akkor meg "élvezzék" a gyúlöletük gyümölcsét...
Box Hill
2020. augusztus 31. 11:17
Előbb tudni kéne miről beszélsz: Az Európai Unió rasszizmus ellenes ügynöksége képtelen definiálni az antiszemitizmus fogalmát - jelentette be Blanca Tapia, az ügynökség szóvívője. (Jewish Telegraphic Agency, 2013. december 4.)
Mátyás01
2020. augusztus 31. 11:13
A zsidókat bírálni nem antiszemitizmus, de egy kalap alá venni sem lehet őket. Közöttük is vannak rendes, normális emberek szép számmal, azonban van egy olyan magyarellenes rétegük, akikkel nem igazán lehet párbeszédet folytatni, pontosan ők gerjesztik az antiszemitizmust, jelentsen bármit is a szemitizmus. Ugyanígy természetesen a keresztényeket is lehet bírálni, mivel szólásszabadság van, ezt ők nap mint nap meg is teszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!