Rend és erőszak: az amerikai tüntetésekről

2020. június 07. 07:30

A Trump-féle államhatalom azzal vádolja e tömeget, amit valójában ő maga követ el, vagyis, hogy félelemkeltéssel akarja előmozdítani politikai céljait.

2020. június 07. 07:30
Kapelner Zsolt
Mérce

„Terrorizmus – ez annyit tesz, mint politikai céljainknak félelemkeltéssel érvényt szerezni. Tegyük fel a kérdést, ki él most leginkább a terror eszközeivel: az állig felfegyverzett állami erőszakszervezetek, amelyek válogatás nélkül zúdítják az ütleget, könnygázt és gumilövedékeket a békés tüntetőkre, újságírókra? A fölöttük parancsoló államhatalom, amelynek első számú vezetője a hadsereg bevetésével fenyeget? Vagy a tüntető tömeg, amely, hogy hangot adjon az intézményes fajgyűlölettel és társadalmi igazságtalanságokkal szembeni ellenszenvének, elkeseredésében néhanap betör egy boltablakot? A Trump-féle államhatalom azzal vádolja e tömeget, amit valójában ő maga követ el, vagyis, hogy félelemkeltéssel akarja előmozdítani politikai céljait.

Akárhogy is, az »Antifa« – mely ismét: az önkényesen kiválasztott »rendbontók« gyűjtőneve itt – terrorszervezetté nyilvánításának terve azt a szándékot fejezi ki, hogy az államapparátus felhatalmazást nyerjen arra, hogy – és ezt értsük szó szerint – totális háborút indíthasson a nemkívánatosnak ítélt társadalmi és politikai elemekkel szemben. A »terrorista« fogalmának önkényes kiterjesztése a tágan vett progresszív oldal aktivistáira – vegyük észre, hogy Trumpnak nem volt sürgős az alt-right gyilkos aktivistáit terroristákká nyilvánítani – azt a célt szolgálja, hogy az államhatalom immár ne csak a kulturálisan és »fajilag« idegennek ítélt elemeket, de jószerével bárkit a polgári állapot határain kívülre helyezhessen, homo sacerré, büntetlenül felkoncolható puszta testté tegyen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2020. június 08. 22:52
Better dead than red.
Dénia
2020. június 08. 21:17
Jó, hát akkor fel kell oszlatni a rendőrséget. Mint ahogy el is kezdték. Idióta barmok vagytok velük együtt.
Biivisz
2020. június 08. 18:43
"a békés ... tüntető tömeg, amely elkeseredésében ... betör egy boltablakot" Hát igen, Kapelner ! Ezzel mindent meg is magyaráztál!
1000bocs
2020. június 08. 16:17
...Tegyük fel a kérdést, ki él most leginkább a terror eszközeivel:... Tegyük. A tüntetők által megöltek fényképei mellé rakjuk oda a rendőrök által megölt tüntetők képeit. Opsz. A valóság rasszista? ...A fölöttük parancsoló államhatalom, amelynek első számú vezetője a hadsereg bevetésével fenyeget?... Ha én ott élő polgár lennék, baromira sértene ha hagynák hogy heteken keresztül vadnyugati törvények uralkodjanak az utcákon. LEmondatm az erőszakhoz való jogomról, átruháztam a rendőrségre, adót fizetek. Elvárom, hogy ne legyen vadnyugat az utcán, és ne kelljen féltenem a sajátjaimat. ...A Trump-féle államhatalom azzal vádolja e tömeget, amit valójában ő maga követ el, vagyis, hogy félelemkeltéssel akarja előmozdítani politikai céljait.... A szélbal konkrétan embereket lincsel, emberek életét teszi tönkre, embereket foszt ki. Ki kelt félelmet, majom? ...totális háborút indíthasson a nemkívánatosnak ítélt társadalmi és politikai elemekkel szemben.... Ne szépelegjünk. Az antifa egy szervezett és mások által pénzelt csoport, aminek tagjai távoli országokba is eljutnak csak hogy gyújtogathassanak akármi miatt. Én mint békés polgár, leszarom a balosok ideológiai harcait, de ragaszkodom hozzá, hogy vagy a rendőr állítsa le aki fel akarja gyújtani a boltomat, vagy engedje nekem hogy megtegyem. Még egyszer, csak hogy a hülyebalos is megértse: az antifa nevű szélsőséges csürhe csakis azért teheti meg amit tesz, mert mi, a békés többség lemondtunk az erőszakról és az államtól várjuk el hogy rendet tartson. Ha a rendőrök eltűnnek az utcáról, és eljön az antifa menyország, akkor fognak az emberek összefogni, és a korábban kesztyűs kézzel kezelt, tömegben kurvabátor csőcselék hirtelen azokkal áll majd szembe, akiknek nem kellPC módra, az emberei jogokra tekintettel megengedni a hülyebalosnak hogy erőszakoskodjon. Ha vadnyugat, akkor vadnyugat. De attól tartok, a társadalmon belül kurvakevés antifa van, és elég sok ember aki csak azt szeretné hogy nyugton hagyják. és ha a hülyebalos erre nem képes, akkor ezeke az emberek felállnak a sör mellől, elindulnak és megtanítják az antifát a jó modorra. És nem lesz több gyújtogatás. Hidd el, kis túlérzékenyített, testnevelésből felmentett csodabogaram: ti azért hiszitek hogy erősek vagytok, mert senki nem vág szájon.Azért nem, mert ott van a rendőr. Én a magam részértől azt mondom, legyen ahogy akarjátok. Egy-két hétre szűnjön meg a rendőrök védelme ami alatt most maszkban gyújtogathattok, tömegesen lincselhettek meg ártatlan embereket, és játsszuk le. Jobban jártok Trump rendőrségével és katonáival. Ne akard, hogy az amerikai nép magyarázza el nektek, hogy nem kéra szocializmusotokból. Nem ízlene az a kaja, amit olyan nagy mellénnyel gyömöszöltök lefelé mindenki torkán. ...büntetlenül felkoncolható puszta testté tegyen... A kurva anyád, nem tudok mást mondani. A védenceid konkrétan embereket ölnek, szó szerint feloncolva őket az utcán. Férfiakat és nőket. FEKETÉKET, hogy rohadj meg a gyilkos ideológiáddal együtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!