A többség nevében

2020. június 06. 08:22

Az egyenlő oktatástól való megfosztástól, a jogállam szembe köpésén át, a nemzetből való kizárásig.

2020. június 06. 08:22
Márton Joci
Mérce

„Már az év első sajtótájékoztatóján egyértelművé tette Orbán Viktor, hogy a több mint egy évtizede szegregált oktatásban részesített gyöngyöspatai roma diákok ügyében meghozott bírósági döntés ellen minden kommunikációs eszközt megragad, hogy elvitassa a diákok morális győzelmét. Tette ezt azt követően, hogy a bíróság első, majd másodfokon is a diszkriminatív bánásmód miatt a diákok javára ítélt, és az érintett intézményeket kártérítés kifizetésére kötelezte. Bár, ahogy maga is utalt rá, a kormányfő jogász végzettségű, mégis szándékosan és következetesen átminősítette az ügyet. E torzító, áldozathibáztató narratíva révén pedig visszarendezte a sorokat: az igazságszolgáltatás jogának elvitatásával meghatározta többség, kisebbség viszonyát és a nemzethez való tartozás jogát.

Az elmúlt félévben azt láthattuk, hogy a teljes kormányzati kommunikációs apparátust Horváth László, a térség országgyűlési képviselőjének segítségére vezényelte, az ügy kirobbanásakor napi szinten, kiemelten foglalkoztak a témával. Már januárban, a Hír Tv Élőben című műsorában látni lehetett, milyen irányba terelné Orbán Viktor az ügyet: a tendenciózusan megfogalmazott kérdések, melyekkel telefonos szavazásra buzdított, előkészítették a nemzeti konzultáció tervét, mely végül nem valósult meg. Hiszen, ahogy arra civil szervezetek rámutattak, a konzultáció kivitelezésének költsége meghaladta volna a kártérítés összegét.

Egy olyan diskurzus vette kezdetét, amely túlmutat a romák szegregációjának kérdésén, és alkalmas arra, hogy az állampolgárok alapvető jogbiztonságba vetett bizalmát ingassa meg. A regnáló kormány újradefiniálta a kártérítés fogalmát, illetve viszonylagossá próbálta tenni annak érvényességét, attól függően, hogy kik a kár okozói és annak elszenvedői.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2020. június 07. 00:40
Amikor megszólal egy buzi cigány a "többség nevében". Ez amúgy a bolsevizmus.
Mich
2020. június 07. 00:34
Kell nekik a százmillió, még ha beledöglenek is...!
ujujuj
2020. június 06. 21:23
Inkább egymilliárd forint nemzeti konzultációra, vagy bármi haszontalan célra, mint százmillió a gyöngyöspatai lottónyereményre. Ahogy túszejtőknek sem szokás fizetni, hanem kommandósokkal szabadítják ki a foglyokat, úgy elvi kérdés, hogy a rajoskodást, mások terrorozálását, folyamatos hátráltatását sem szabad jövedelmezővé tenni. Kár, hogy a kormány végül meghátrált.
bagira
2020. június 06. 21:13
Merjünk kicsik lenni. https://kepkuldes.com/images/43f456b0ff9a4ba39bc07d5b281d3da4.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!