A (leg)egyenlőbbek

2020. június 07. 07:22

Nem, nem Trump és nem a jobboldaliak okozzák a felfordulást. Nem ők idéznek elő polgárháborús állapotokat.

2020. június 07. 07:22
Nagy Dóra
Magyar Hírlap

„A sztárok és a független-objektív média szekérhada közben elárasztja a netet álságos, együttérző képekkel és kiírásokkal, miközben megmagyarázzák, miért jogos, amit ezek a tüntetők tesznek. Posztolgatnak, trumpoznak, és elmondják, hogy a rasszizmus rossz. Akkor hallgattak, amikor Joe Biden azt mondta, hogy az a fekete, aki Trumpra szavaz, nem is fekete. Az nem volt rasszizmus, ugyanis életbe lépett az Orwell Állatfarmjából ismert szabály: mindenki egyenlő, de vannak olyanok, akik egyenlőbbek a többieknél. Ha az ő kutyájuk kölyke mond olyat, ami rasszista, akkor megmagyarázzák, hogy az egy kiragadott mondat volt és rossz megfogalmazás. Ha egy rendőr túlkapást követ el, akkor Trump egy rasszista. Ne aggódjon senki, ha nem érti ennek a logikáját, nekem is vannak gondjaim a következtetések megértésével.

Azt azonban értem, hogy mire megy ki a játék. Ugyanazt csinálják, amit már a francia vagy éppen a bolsevik forradalom idején. Elvégre akkor bevált a recept, hátha most is sikerül. Ezért ismét zászlajukra tűzik a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavát, remélik, hogy már annyira sikerült az érzékenyítő agymosás, hogy akinek problémája lenne az erőszakos tüntetéssel, már ne merjen megszólalni tiltakozásképpen, így ők zavartalanul megszerezhetik a hatalmat.

Az történik, mint a Gerilla című regényben: az áldozat érezze magát bűnösnek azért, mert erőszakot követtek el ellene. Az összes rendőr, bolttulajdonos, politikus és mindenki térdeljen le az erőszakos tüntetők előtt, és kérjen tőlük bocsánatot, vagy álljon a golyó elé, amiért annyira el van nyomva, hogy fájdalmában kénytelen betörni a Hermesbe egy sálért.

Nem, nem Trump és nem a jobboldaliak okozzák a felfordulást. Nem ők idéznek elő polgárháborús állapotokat, nem ők közölnek hamis képeket a tüntetésekről, és nem ők akarják megfosztani az embereket a szabad akaratuktól. Most ugyan Amerika a gócpont, de ne legyenek kétségeink, az egész világra vonatkozó tervről van szó, és be fogják vetni a felforgatókönyvüket minden, számukra problémás helyen, a választások előtt és után, hiszen láttuk, mi volt itthon 2018 decemberében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lhotx
2020. június 09. 12:48
Göbbels-i hozzáértés gyújtja hitleri sokszínűség lángját, csak most baloldalon. Van ebben valami elégtétel. Ez a balos-ideológia leépítése -- balról. Idegológia. SEMMI ,,értelmes balos" megfogalmazása nem merülhet fel egyetlen (médiában) elszabadult témának sem, mert a megszólalónak nyelvetépetik, fejevétetik, közfelháborodásban savaztatik. A jobb oldalon -- ehhez képest -- maga a vélemények szivárványa pompázik.
cserenkov
2020. június 08. 16:36
Azok a feketék, akiket a csőcselék megölt biztos Tamás bátyák voltak!
cserenkov
2020. június 08. 16:32
Ferenc pápában most nagyot csalódtam!
cserenkov
2020. június 08. 16:25
https://szemle.hu/hitelet/az-elso-puspok-terden
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!