Se veled, se nélküled: népzene és világzene

„Az autentikus népzene számtalanszor bizonyította tehát érdemességét arra, hogy hazánk védjegyévé váljon a world music univerzumában. A magyar világzene arculattervező elitjének impresszáriói azonban úgy tűnik, másképp vélekednek. Egy részük ugyanis mintha szemlátomást szégyellné a magyar népzenét. A fiatal táncházas bandák által hihetetlen fordulatszámon pörgetett, vibráló közeg létjogosultságáról, egyre fogyatkozó adatközlő mestereinkről, a magyar hagyomány mind a mai napig élő néhány Compay Segundojáról és Cesaria Evorájáról sokszor mintha tudomást sem vennének. Nemhogy a Womexen, többnyire a világzene nagy hazai seregszemléin sem kap bemutatkozó lehetőséget hagyományos népzenei együttes a magyarországi délszláv tamburazenére, vagy az autentikus cigányfolklórra épülő nagyszerű formációktól eltekintve. Nem segítenek a helyzeten a műfaj egyes újságíróinak, bloggereinek cikkei, kritikái sem. Ezek zöme meglehetősen egydimenziós üzenetet sulykol: az intakt népzene játszása csupán a hagyomány mechanikus ismétlése, ennélfogva dögunalmas tevékenység, s az igazi katarzishoz, koncertélményhez, lemezanyaghoz egyéni innováció, az elavult, dohszagú anyag korszerűsítése szükségeltetik. Ez az iránymutatás számos kiváló előadót késztet a népzene elmélyült megismerésének félbehagyására, hogy a gyorsabb siker és érvényesülés érdekében a könnyebbnek vélt – valójában rettenetesen nehéz – úttal, a crossoverrel próbálkozzon, mely épp az eredeti anyag átfogó ismerete után lehetne csak hiteles.

A magyar népzenei hagyomány és a táncházzenekarok ignorálásának szimbolikus gesztusa volt az idén januárban a MüPában megrendezett, Népzene Ünnepe (alcím: A táncháztól a világzenéig) álnév alatt futó monstre világzenei gálaműsor, melynek szervezői idén lapot húztak a tizenkilencre; ellentétben az előző évek rutinjával – miszerint elenyésző arányban ugyan, de helyett kapott autentikus produkció a műsorszámok között – ez alkalommal nem hívtak meg hagyományos magyar népzenei formációt a koncertre. A fellépők között ugyan voltak kiváló népzenészek is, mégis a programot végignézve felmerült a gyanú, hogy a meghívottak listáját összeállítók kifejezett koncepciója volt az autentikus oldalukról ismert táncházas zenekarok diszkvalifikálása a koncertről. Az estet végül a Góbé zenekar mentette meg szászcsávási összeállításával, így a koncertre látogatók legalább pár percig élvezhettek némi magyar vonós népzenét a Népzene Ünnepén. Legitim álláspont, hogy egy több zenei irányzatot, az autentikus műsorszámok mellett népzenei alapú crossover produkciókat is felvonultató koncertre többen jönnek el, ugyanakkor nem teljesen világos, milyen marketingstratégia indokolja a magyar népzene teljes kizárásának szándékát a tiszteletére adott hangversenytermi estélyről.

A jövő tán legfontosabb kérdése, hogy a world music egyre több lehetőség előtt álló hazai színtere újra tudja-e definiálni kapcsolatát az autentikus népzenével és azok művelőivel. A témával kapcsolatos szakmai – esetleg tudományos – igényű, a magyar népzenekutatást is bevonó diskurzus létrejötte jelentősen hozzájárulna az álláspontok közeledéséhez, s ha a világzene hazai, de nemzetközi nyilvánosságú eseményei állandó helyet tudnának biztosítani az autentikus magyar zenei hagyomány legnagyobb mestereinek és a táncházi élet leglehengerlőbb ifjú formációinak, a magyar népzene végre elfoglalhatná méltó helyét a world music palettáján.”