Megjött a szenzáció

2020. április 30. 12:50

Ne féljünk kimondani, egészséges, életszerető és életképes nemzet lett belőlünk. A változás egyetlen és kizárólagos oka: az Orbán-kormány.

2020. április 30. 12:50
Bencsik András
Bencsik András
Demokrata

„És megjött a várva várt szenzáció. A Kopp Mária Intézet elnöke, Fűrész Tünde bejelentette, hogy a teljes termékenységi arányszám, ami a gyerekvállalási kedvet mutatja, 1,55-ra nőtt az előző év azonos időszakára számított 1,44-hoz képest (2010-ben még csak 1,23 volt.).

Fűrész Tünde az M1 szombat esti műsorában azt is elmondta, a télen kétszer annyi házasságot kötöttek Magyarországon, mint egy évvel korábban. A januári házasságok száma pedig a legmagasabb érték 1982 óta. Az 38 éve volt.

Ne féljünk kimondani, egészséges, életszerető és életképes nemzet lett belőlünk. Olyan nemzet, amelyik az utódokban való folytatódást választotta egy hanyatló és egyre több helyütt már haldokló Európában.

A koronavírus árnyékában különösen nagyra kell becsülnünk ezeket az adatokat, mert ennél pontosabban és látványosabban nem lehet értékelni az Orbán-kormány tízéves teljesítményét. Miközben Európában és szerte a világon az európai ember tragikus tempóban fogy, ami a migrációs népességkeverés alapjául szolgál, az eddig szintén aggasztó tendenciát mutató Magyarországon valami megváltozott.

A változás egyetlen és kizárólagos oka: az Orbán-kormány. Igen, így, ilyen tömören. Bővebben, az a fantasztikus erejű társadalmi támogatás, amelyik immár a harmadik ciklusban is kétharmados, vagyis teljes joggal hatalmazza fel a parlamentben a keresztény-nemzeti tábort. Ami lehetővé teszi olyan bátor döntések meghozatalát, amik többek között a népességfogyás megállítását is célul tűzték.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Woof
2020. május 01. 20:46
Micsoda seggnyalás.
I.E.D.
2020. április 30. 20:08
Lefety, lefety, cupp, cupp...:)
Belakiss
2020. április 30. 18:27
Bencsik, a seggnyaló komcsi.
küllő
2020. április 30. 17:17
A köpönyegforgató munkásőr megint röfög !!??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!