Harvard vs. családok

2020. április 27. 07:28

A Harvard oktatója szerint az otthoni iskoláztatás kizárja, hogy a gyerekek helyesen értelmezzék és megértsék az emberi jogokat.

2020. április 27. 07:28
Max Eden
City Journal

„Júniusban, mivel a járványhelyzet körülményei megengedik, a Harvard Egyetem konferenciát szervez – a nyilvánosság kizárásával – az otthoni iskoláztatás feltételezett veszélyeiről és a jogi reform lehetőségéről. A Harvard jogi professzora, Elizabeth Bartholet úgy véli, hogy az otthonoktatást be kellene tiltani. Szerinte az egész rendszer az abszolút szülői önkény birodalma, ami kizárja, hogy a gyerekek helyesen értelmezzék és megértsék az emberi jogokat.
 
A Harvard Bartholet egyik cikkére hivatkozva nem kevesebbet állít, minthogy az otthon tanulók 90 százalékát keresztény konzervatív hitben nevelik és eltávolítják a mainstream kultúrától. Csakhogy Bartholet tanulmánya nélkülözi a bizonyítékokat megfigyelése alátámasztásához. Valójában meglepően keveset tudunk az otthoni iskoláztatásban részt vevő családok életéről.

Egy 2013-as tudományos áttekintés rámutat: miközben sok kutató feltételezi, hogy a rendszeresen otthon tanuló gyerekek többsége konzervatív keresztény, ez egyáltalán nem bizonyított. Spekuláció kérdése, hogy mekkora hányadról beszélünk.

Ráadásul, mielőtt megvádoljuk az otthontanulást választó családokat, hogy meg akarják védeni gyermekeiket a tömegkultúrától, a kutatóknak talán érdemes volna megérteni őket. A Stanford Egyetem professzora, Mitchell Stevens például tanulmányt tett közzé az otthontanulás kultúrájáról, amit a New York Review of Books is melegen ajánlott, mint olyan könyvet, amely segít túllépni a médiavezérelt sztereotípiákon.

Bartholet sehol sem idézi Mitchell könyvét az említett cikkében. Viszont egyetlen lábjegyzetben sikerült megemlítenie Gawker Bitch Media című írását, plusz egy anonim blogot, működő URL nélkül. A Harvard professzorának áttekintő cikke tartalmaz még néhány anekdotát az otthoni iskoláztatást választó családokról, akik a női engedelmességet és a fehér szupremáciát oktatják gyermekeiknek, de arra már nem tesz erőfeszítést, hogy azonosítsa és számszerűen meghatározza ezt a jelenséget. Ahogy arra sem, hogy bizonyítsa állítását, miszerint az otthontanulás úgy általánosságban rasszista ideológiát terjeszt és ellenzi a fajok keveredését. A bizonyítás kimerül a Ku Klux Klan Birodalmi Varázslójának felemlegetésében, aki otthon nevelte saját fiát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takáts
2020. április 27. 14:06
"Egy 2013-as tudományos áttekintés rámutat: miközben sok kutató feltételezi, hogy a rendszeresen otthon tanuló gyerekek többsége konzervatív keresztény, ez egyáltalán nem bizonyított. Spekuláció kérdése, hogy mekkora hányadról beszélünk." Miért fáj a liberálisoknak a sokszínűség?
nempolitizálok
2020. április 27. 13:39
Ezek már nem is nagyon titkolják, hogy kommunisták.
józan paraszti ész
2020. április 27. 12:38
A legfontosabb ellenérv kimaradt: Miért is baj az ha a gyerekeket "keresztény konzervatív hitben nevelik és eltávolítják a mainstream kultúrától" ? Miből gondolja a szerző, hogy úgy kell értelmezni az emberi jogokat ahogy ő gondolja? A másként gondolkodást miért tiltja be? Kirekeszt a kirekesztés ellen küzdő? Igen! Hogy, miért nem lepődök meg ezen?
Rugo
2020. április 27. 12:22
A nyugati egyetemek elmebeteg balliberális vezetők kontrollja alatt állnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!