Pisti a córeszban

2020. február 28. 11:00

Mármost mi van akkor, ha – tudom szinte elképzelhetetlen – de Pisti tévedett?

2020. február 28. 11:00
Aristo
Pesti Srácok.hu

„Különös interjú jelent meg az Azonnali című kiadvány pixelein Vágó Istvánnal, a DK eszének kétharmadával.
Az interjú apropóját egy némileg frivol esemény adta. Úgy esett, hogy a laptulajdonos különös vonzalmat látszik érezni Kelemen Annácska irányába. Annácska, aki az elmúlt évek során majdnem tökéletes guminővé operáltatta magát (csak azért nem tökéletes, mert néha beszél), megragadta a frissen jött lehetőséget, és bírálta a kvízprofesszort, mondván: csak azért látszik okosnak, mert a válaszok fel voltak számára írva.

Különös helyzet ez, hiszen Annácska eleddig nem éppen a fejével aratott sikert, éppen ellenkezőleg, a fejével pont ellentétes testrészeivel lett ismert, elsősorban a magyar férfitársadalomban. Eddigi életműve és annak mozgóképi dokumentációja nem kifejezetten az intellektus serkentésére alkalmasak. Sőt. Így aztán van annak valami gyengéd bája, ha pont ő tesz megállapításokat bárki szellemi teljesítményével kapcsolatban. Pistivel való civódásuk tipikus esete nagy szellemek találkozásának.

Zárójel. Természetesen könnyen előfordulhat, hogy tévedek, és Annácska ezentúl az LMP új, …őőő, izé, arca lesz. (Más testrészt mégsem írhatok, mert hát mit szólna hozzá Schmuck Erzsébet.) Ez kifejezné a párt fiatalos, szexi voltát (azt különösen). Lelki szemeimmel már látom is a ’22-es választási videókat és plakátokat. Most azt, hiszik hülyéskedek, pedig – az eddigieket elnézve – semmi sem lehetetlen. Zárójel bezárva.

A kvízprofesszor – mentendő mindentudásának közismert hírét – azt találta nyilatkozni, hogy az emlékezetes »Legyen ön is milliomos« című kvízben nem voltak előre leírt válaszok. „Nem volt odaírva a képernyőre a válasz, papír sem volt előttem, és füles sem volt soha sem rajtam.” – nyilatkozta. Tehát – csak hogy értsük –, azt sugallja, hogy a válaszokat ő fejből tudta, mintegy von Hause aus. Ez bizony szép teljesítmény, már ha igaz, felvet azonban egy érdekes kérdést.

A résztvevők, a válaszadók, bizonyos pénznyeremények reményében vettek részt a játékban, és ez a pénz attól függött, hogy sikerül-e helyes válaszokat adniuk. A válasz helyességét pedig a kvízprofesszor döntötte el, ahogyan mondja: fejből. Mármost mi van akkor, ha – tudom szinte elképzelhetetlen – de Pisti tévedett? Bárkivel megeshet, aki azt hiszi, fejből emlékszik mindenre és a helyes válasz nincs odaírva neki. Ez esetben, bizony a játékosokkal jól ki lett tolva. (Szép magyarosan fogalmazva.) Olyannyira, hogy akár kártérítést is követelhetnek, Pistitől, vagy a televíziótól, vagy bárkitől, aki kitette őket és várt nyereményüket Pisti memóriája esetleges megingásának.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. március 01. 08:02
"..Pistivel való civódásuk tipikus esete nagy szellemek találkozásának." Annácska "szellemének" NAGYSÁGA--ott lenn--elvitathatatlan. Viszont Vágó Pisti "szellemének" "méretei"--ott fenn--mintha nem lennének olyannyira PLAUZIBILISEN ÁPERCIPIÁLHATÓ....ak. Vagy csak OPTIKAI CSALÓDÁS--LATERNA MAGICA..LÁTÁSZAVAR gátolná e szellemóriás mindenki számára nyilvánvaló érzékelhetőségének intellektuális gyönyörérzetét.... netán? Akárhogyan is van vagy lenne: JÓMAGAM ANNÁCSKA SZELLEMÉNEK POZITIV HATÁSÁT INTENZIVEBBEN VÉLEM ÉRZÉKELNI, MINT A VÁGÓ PITYULINCIKÓKÓKÁ-ÉT....AFFENETUGGYAMÉÉÉÉ...?
mustarharmas
2020. február 29. 11:22
Aristo király!
gacsat
2020. február 28. 21:16
Legalább egyszer rossz választ fogadott el. A hány országgal határos Oroszárgot.
zsanett-kúnrum
2020. február 28. 18:58
Ezt én nem veszembe, hogy minden kérdésre tudta a választ a fejéből vágópistibá
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!