A globalisták kedvében jár a német bíboros

2020. február 07. 21:48

Különböző európai keresztény gyülekezetekbe betérve érti meg az ember egyházaink valódi törésvonalait.

2020. február 07. 21:48
Deme Dániel
Deme Dániel
Magyar Nemzet

„Az egyik templom bejáratánál nemzeti zászló lebeg, a másik oltára felett pedig egy szivárványszínű; itt a Himnusszal zárul az istentisztelet, amott pedig a kereszt letakarásával, hogy a soron következő vallási közösséget ne zavarják keresztény szimbólumok.

Ezt az ellentmondásokkal teli, de mégis egy demokratikus társadalmi evolúció során kialakult változatosságot a 2015-ös sorsdöntő események óta számban ugyan kicsi, de annál magabiztosabb és követelődzőbb hangok próbálják szinkronba hozni a korszellem szekuláris dogmáival. Politikai hangadók vallásos vetületeként serénykedő egyházi vezetők elkezdték megkérdőjelezni a kereszténység nemzeti kontextusban való megfogalmazását, és megkérdőjelezték az ezen alapuló inter­pretációs eszközök használatát a liturgiai és egyházi életben.

A keresztény közösséget immár nemcsak egy nemzetek feletti testnek képzelik el, hanem a nemzeti múltat és önmegfogalmazást aktívan tagadó, ezek ellen harcoló erőnek. Ez az attitűd számtalan helyen üti fel fejét, de Európában ennek talán legerőteljesebb képviselője a német püspöki kar elnöke, Reinhard Marx bíboros. A Die Zeit egy 2018-as interjújában azt nyilatkozta, hogy az egyház a hatvanas évektől sokkal globálisabb szemléletet öltött, és ebből kiindulva az ember nem lehet egyszerre nacio­nalista és katolikus.

Keresztényként hazafiak és világpolgárok vagyunk egyaránt, nincs jogunk a jólétet Európa hatá­rain belül tartani és a kontinenst egy erődítménnyé alakítani. Marx a »populizmust« a sátánnal azonosítja, mert ez a másikban az ellenséget látja és félelmet kelt bennünk. Ugyanitt Marx bíboros kifejti elégedetlenségét aziránt, ahogy Bajorországban egy rendelet alapján kereszteket helyeztek el közintézmények irodáiban, mert ez az ateistákkal és más vallások képviselői­vel való konzultáció nélkül történt. Egy írásában ellenállásra szólítja fel a híveket a nacionalizmussal szemben, mert véleménye szerint egyes jobboldali nemzeti erők visszaélnek a tradíciók tiszteletével és a hazaszeretettel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amondó
2020. február 08. 23:08
"...nincs jogunk a jólétet Európa határain belül tartani és a kontinenst egy erődítménnyé alakítani." Vagyis a leggazdagabb néhány tízmillió - akiknek futja utiköltségre - azok tóduljanak Európába, élvezzék a jólétet. A többi pár milliárd meg rohadjon meg a nyomorban, a keresztényi irgalom jegyében. Hja, értem már, Marx bíboros elvtársat! "Mert mindenkinek, akinek van, adatik és bővelkedni fog, attől pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van."
akiaki
2020. február 08. 12:13
sétáljon el egy kopt templomba, pl Egyiptomban, nincs is messze, és megérzi azt a sokszínűséget, amit arrafelé szeretnek
Teréz A Piréz
2020. február 08. 09:38
Mi is szolgálná inkább a Sátán törekvéseit a kereszténység megosztására, mint ha egy kommunista nevű (nomen est omen) globalista bíboros dehumanizálja a hazájukhoz mindenek felett kötődő szuverenista keresztényeket?
catalina9
2020. február 08. 08:00
egyik Marx olyan, mint a másik, mindkettő kártékony gazember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!