Felelősséggel választani október 13-án

2019. október 01. 11:35

Olyan jelölteket támogassunk, akik keresztény értékrendünknek megfelelően kezelik majd településünk ügyeit.

2019. október 01. 11:35
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
MTI-OS

„Az őszi választásoknak nagy a tétje, mert ez fogja meghatározni a következő öt évben településünk, közvetlen környezetünk sorsát. Most van megint lehetőségünk az életünket közvetlenül érintő döntésekbe beleszólni.

»Éppen ezért mindenkiben föl kell szítani a kedvet, hogy kivegye részét a közös kezdeményezésekből. Dicséret illeti meg azoknak a nemzeteknek eljárását, melyek körében a polgárok lehető legnagyobb része valódi szabadságban kiveszi részét a közügyekből« – áll a Gaudium et spes pápai enciklikában. Mi se féljünk tehát kivenni részünket a közügyekből, melynek alapja a választásban való részvétel.

Járjunk azonban nyitott szemmel, mert nem hagyatkozhatunk kizárólag a jelöltek és a jelölő szervezetek ígéreteire. Vizsgáljuk meg, hogy tevékenységük során az elmúlt években figyelembe vették-e a keresztény értékeket, mint például a keresztény erkölcsöt, a közbeszéd tisztaságát, az élet tiszteletét, a teremtett világ védelmét, a családok és az egyházi iskolák támogatását.

Döntsünk tehát bölcsen, és olyan jelölteket támogassunk, akikre bátran rá merjük bízni jövőnket, akik keresztény értékrendünknek megfelelően kezelik majd településünk ügyeit. Éljünk a közügyekben való részvétel lehetőségével, döntésünk meghozatalakor pedig kérjük imádságban az Isten útmutatását!”

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2019. október 02. 15:31
A Fideszesek alapból kiestek...
matykox
2019. október 02. 07:47
NAGYON egyszerűűűű!! Csak meg kell nézni, kik szerepelnek a Sárga-Zöld plakátokon: AZOKRA NEM szabad szavazni!! Hála Istennek, ezzel az újabbmódi népfronttal jelentősen leegyszerűsítették a választást! Akik az iszlamista, keresztény-ellenes terror oldalát választják, csak azok választanak sárga-zöldet!
felcsutil okupec
2019. október 01. 19:15
a szardiner a lopott millardok ellenere meg mindig nem tudta megoldani hogy a hosszu url-et rendesen be lehessen szurni.. minden penzt kokora koltotok?
még fokozza
2019. október 01. 18:27
A 2021-es vadászati világkiállítás szervezőbizottságának tagja, Prágay István Angela Merkel német kancellárt „barom lengyel zsidónak” nevezte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!