Bizonyítanak-e bármit a meleg pingvinek? És a gyerekgyilkos gólyák?

Újra tojáskeltő meleg pingvinekkel van elfoglalva a baloldali média, biztos a forró augusztusban ez adja meg nekik az intellektuális hűsölés lehetőségét. Meleg pingvinekről és az állatok köreiben tapasztalható, valamiféle „homoszexualitásról” még Wikipédia-szócikkek is születtek. 

A meleg pingvinekben nagyobb a kommunikációs potenciál, mint három Greta Thunbergben együtt, mert hát olyan cukik, és akkor ez természetes!

Az állatvilágban azonban még található pár egyéb, nem túl pécé viselkedési forma is, amelyeket nem imád annyira a média:

A National Geografic Wild valamelyik héten adott egy műsort, amiben az volt látható, hogy egy elefántbika meglehetős tekintéllyel szétválasztja az egymás iránt túlzott vonzalmat érző, fiatal hímeket. Mi ez? Homofób elefánt? Homofánt?

A gólya elpusztítja azokat a fiókáit, amelyeknek nem jut eledel vagy túl gyengének tartja őket (Taigetosz-effektus).

A szurikátáknál a vemhes nőstény elüldözi a többieket pár hétre. A Wikipédia szerint „a terrorizált, alárendelt nőstények nem ritkán elvetélnek, fogamzásuk esélye csökken. A domináns nőstény gyakran meg is öli az alárendeltek kölykeit, ezzel minden figyelmet és táplálékot saját kölykeinek biztosít. Ha az alfa hím és az alfa nőstény rokonok, akkor nem párosodnak egymással, de a csoport túlélése érdekében megengedik az alárendeltek szaporodását. Ekkor a nőstények kóbor hímekkel párzanak, és megölik egymás kölykeit, ha alkalmuk adódik rá.”

Mindez születés után, bár a partial birth-abortiont propagáló amerikai Demokrata Párt biztos annak igazolását látná benne.

A tarantula nőstény párzás után felfalja a hímet, ha az nem tud időben elmenekülni.

Az oroszlánoknál olyan patriarchátus van, hogy csak na. 

Egyes állatfajok életre szóló monogámiában élnek, mások időről időre cserélik párjukat, megint mások meg poligamikusak.

Számít-e hogy hüllőről, madárról, emlősről beszélünk-e? Csak mert a pingvinek ugye még csak nem is emlősök, mint az ember. A nemváltásra példának újabban felhozott békák és egysejtűek meg aztán igazán távol állnak az embertől. Esetleg a fejleharapó sáskákkal is fogunk példálózni, meg találunk valami párhuzamot az újabban óvatosan mentegetett pedofíliára is az állatvilágban?

És akkor jöjjön a filozófiai traktátus:

A „természetet”, természetességet szemben a melegmozgalommal nem biológiai-naturalista módon kell értelmezni. Az a felfogás, ami szerint ami biológiailag lehetséges, az nem számíthat rossznak, úgynevezett naturalista hiba. Az agresszió is természetes, már állítólag megtalálták az alkoholizmus és a hűtlenség génjét is, ettől még nem adjuk áldásunkat eme viselkedésformákra. Ha valakinek veleszületett, természetes tulajdonsága a túlzott agresszió, nem legyintünk, hogy ugyan már, born that way. A természetesség inkább azt jelenti, hogy mindennek létéből fakadó célja van. A hegedűvel hegedülni szokás, nem pedig ülni rajta – például. A természetesség ebből a szempontból nézve annyit tesz: valamit természetének megfelelően használunk, nem pedig azzal ellentétesen.

Az állatvilágból mindenre és minden ellentétére is lehet úgymond természetes példát hozni. Ami az egyik fajnak természetes, az a másiknak nem biztos, hogy az. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan még vega kutyákról is fogunk cikkeket olvasni.

A tojást megőrzésre átvevő pingvinek persze nagyon cukik. Csak épp nem üzennek semmit, nem bizonyítanak semmit. Teljesen irrelevánsak.