A régi-új szélsőjobb és a konzervatívok Magyarországon

„A »túl sok egyenlőség«-től való ódzkodás a konzervatív (mérsékelt jobboldali, nemzeti szabadelvű) kritika egyik sarokpontjának tűnik. Hányszor olvastam, hallottam (vágták a fejemhez!) magukat politikailag konzervatívnak valló emberektől, hogy a »túl sok egyenlőség« bizony káros. A konzervatívok szerint a radikális egyenlőség olykor a liberálisok, olykor a baloldaliak veszélyes ideája, de nem derül ki, hogy akkor végül is melyiké, mivel konzervatív nézőpontból összemosódik a baloldali és a liberális nézőpont. Nos, amennyire én látom, a kérdés nem olyan bonyolult, mint amekkora a körüle keltett eufemizáló homály.

A liberalizmus szótárában az egyenlőség többnyire jogegyenlőséget, tehát törvény előtti egyenlőséget, illetőleg legföljebb esélyegyenlőséget jelent. A jogegyenlőség a modern jogrendszer egyik alapelve, s ahogyan Kapelner Zsolt Körösényiék cikkére reagálva helyesen megjegyzi, egyáltalán nincs ellentmondásban a szabadsággal:

»A szabadság előfeltételezi az egyenlőséget és az egyenlőség megköveteli a szabadságot. Csakis a társadalmi együttműködésben egymással egyenlő felekként részt venni képes emberek lehetnek szabadok nem csak az állam, de a többi ember és a közvélemény szabadságkorlátozó uralmától.« (Kapelner Zsolt: Konzervativizmus és új jobboldal a 21. században, Mérce, 2019, június 10.)

Amennyiben tehát az egyenlőséget a liberális hagyomány vonatkozásban vesszük figyelembe, akkor a konzervatívok a »túl sok egyenlőség« hangsúlyozásával föltehetően a jogkiterjesztés elve ellen akarnak állást foglalni, vagyis az etnikai, vallási, szexuális, táplálkozási stb. kisebbségek egyenjogúsítása ellen vannak. Föltehetően (bár nem biztos, hiszen ezeket az eufemizmusokat nem fejtik ki) e kisebbségekre gondolnak a szerzők, amikor azt mondják, hogy a »progresszív liberalizmus« a »csoportidentitások mindent felülmúló fontosságában hisz«, ami állítólag marxista sajátosság lenne.”