A Fidesz főpolgármester-jelöltjét azért nem illetem most komolyabb jelzőkkel, mert nő
Nem láttam sem őt, sem egyetlen pártársát sem maltert hordani.
Átkozottul jó beszéd volt, amit Orbán Viktor mondott Nagy Imre újratemetésén.
Csodálkozva olvasom azokat a szövegeket, amelyek azt állítják, hogy a 30 évvel ezelőtti Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén elhangzott beszédek közül ma felülreprezentáltan idézik fel Orbán beszédét, s erős idegenkedéssel azokat, amelyek ebben valamiféle hamisságot látnak.
A helyzet az, hogy akkoriban mindenki arról beszélt (és még Mécs Imre gesztusa volt élő, ti. arra kérte a téren állókat, hogy fogjuk meg egymás kezét); a velem egykorú barátaim, ismerőseim közül pedig kivétel nélkül mindenki a Fidesz híve volt, s függetlenül attól, hogy később ki mit gondolt közülünk a Fidesz politikájáról, természetes volt, hogy számunkra ezért is Orbán beszéde a legfontosabb.
Az a korszak – főleg az idősebbek számára – nagyon erősen szólt a Fideszről, még ha ez nem is függött össze azzal, hogy végül kire szavaztak. „Majd a fiatalok...” – mondták szeretettel.
Aki nem volt kommunista, vagy nem volt valami nagyon radikális trippen, kivétel nélkül szimpátiával figyelte a Fideszt, függetlenül attól, hogy elsődleges pártpreferenciája az SZDSZ vagy épp az MDF volt.
Amikor engem Víg Mónika „beléptetett” a Fideszbe (78. sorszámmal), úgy éreztem, hogy madarat lehet velem fogatni, nyilván azért is, mert hirtelen még felnőttebbnek hittem magam. Amikor a Molnár utcai Fidesz/Narancs irodába '89 decemberében bezúdultak az erdélyi forradalom résztvevői számára adakozók, s látták, hogy a konyhában halomra áll a Fidesz jelvény, mindenki kért tőlünk (Tirts Tamással és Baráth Gergővel osztogattuk bőszen, míg az utóbbival el nem indultunk Marosvásárhelyre).
Illetve voltak még a különböző periférián a hülyék, és voltak kétségtelenül olyanok is, akik amúgy jó fejek voltak, de nem jött be nekik Orbán beszéde, ők pedig ezért beszéltek róla.
S természetesen ettől még az a nap Nagy Imre, Gimes Miklós, Maléter Pál, Szilágyi József, Losonczy Géza és az ott és akkor nem nevesített, de a forradalomért meghalt mártírok napja volt, s egyben az őket meggyilkoló rendszer transzparensé vált halála, és pont ez az, amit Bachmann és Rajk díszletei előtt Orbán a beszédével megjelenített.
Amikor pár hónappal később az ÉS-ben egy cikket úgy fejeztem be, hogy „ma mindenki lehet fiatal demokrata”, ami egyúttal a Fidesz szlogenje volt, nagyon bírták a szerkesztőség amúgy igen különböző tagjai, s igen, a Fideszt azért leginkább már akkor is Orbán jelentette.
Szóval teljesen mindegy, hogy ma valaki mit gondol a Fideszről, mit gondol Orbánról, többnyire saját magát is becsapja, amikor álságosnak érzi, hogy az újratemetés harmincadik évfordulóján erős hangsúlyt kap Orbán Viktor beszéde, hiszen jó eséllyel ő maga is hozzájárult ehhez: ilyen vagy olyan felhanggal, de mesélt róla barátainak, vitatkozott róla a családjában.
Ráadásul átkozottul jó beszéd volt.
Ahogy a korszak legmenőbb plakátja pedig kétségtelenül a csók-páros volt.
(Amúgy pedig meglehet, nem is a VW bogár egyes szakértők szerint a legikonikusabb autómárkák egyike, de hát mégis az, eltalált forma és tartalom, ráadásul gyártásban maradt, továbbá mi lett volna, ha Warhol nem Campbell leveskonzervet örökít meg, hanem Heinz féle ketchupüveget, etc.)
A helyzet az, hogy gondolj bármit a jelenkori politikáról, vitathatatlan tény: 30 éve szabadság van Magyarországon.
Sokaknak az, hogy szabadság lesz, akkor és ott vált megélhetővé.
Szóval ma minden ok megvan az emlékezés és a gyász mellett az örömre is.