A Fidesz-re behúzott két X-em – naplórészlet 2018. április 8-áról

2019. április 09. 10:29

Nekünk, akik magukat először élték bele ebbe a reménykedésbe, mégis meghatározó élmény és sokk volt, hogy a nyolcéves, botrányokkal teli kormányzás után a Fideszre közel három millióan szavaztak.

2019. április 09. 10:29
Weiler Vilmos
Balra át!

„Egy éves a harmadik kétharmad, s a 133+1 képviselővel rendelkező kormánypártok politikájáról mindenkinek meglehet a maga véleménye. Azzal kapcsolatban, hogy ki mennyiben felelős az ellenzék tavalyi brutális vereségéért, hogy miképpen alakulhatott ki a mai közéleti helyzet, mindenkinek másmilyen emlékei lehetnek.

Én magam is sokat gondolkodtam, hogy a számomra is meghatározó dátum első évfordulójára mit írjak. 365 napja pontosan kijött a papírforma, a kormánypártok tűpontosan annyi százalékot értek el a választásokon, amennyit a közvélemény-kutatók jósoltak nekik. Mégis, a hatalmas részvétel miatti reménykedés, majd a brutális pofára esés nem csak nekem, de nagyon sok politikával foglalkozó ellenzéki fiatalnak okozott csalódást. És ebben nem is az eredmény érdekes, a vén rókák és a politikát jól ismerők nem csodálkoztak. Nekünk, akik magukat először élték bele ebbe a reménykedésbe, mégis meghatározó élmény és sokk volt, hogy a nyolc éves, botrányokkal teli kormányzás után a Fideszre közel három millióan szavaztak, s ráadásul sokkal többen, mint négy évvel azelőtt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 177 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Káder János
2019. április 10. 13:51
Nem érti a csávó... :-)) A fidesz ugyanaz a gennyes tolvaj geci párt , mint az eddigiek , csak egy fokkal jobb a menedzselése . Orbánt és Fletozárt is be lehet helyettesíteni bármelyik szar alakkal a falkájukból . A nép arra szavaz , aki több pénzt ígér , és többet is ad . Ez jelenleg a fidesz . Hogy ők meg az EU - tól kapták , az senkit sem érdekel .
Dénia
2019. április 10. 08:36
El kéne gondolkozni rajta, hogy miért kapott a fidesz harmadszorra is kétharmadot azon kívül, hogy a tényeket tekintve sikeres a kormányzás. Ez a harmadik kétharmad jó nagy részben szól az ellenzéknek. Ami nem csak képtelen versenyképes alternatívát kínálni a választóknak, de kifejezetten ijesztő egy átlag ember számára még csak a gondolat is, hogy ezek mégegyszer kormányra kerüljenek. Mi változott az ellenzék hozzáállásán a 2010-es büntetés óta?
cutcopy
2019. április 10. 08:02
"a nyolcéves, botrányokkal teli kormányzás után a Fideszre közel három millióan szavaztak" Az, hogy a ti ballibsi mikrokozmoszotokban az van sulykolva, hogy ez egy botrányos kormányzás, az a többséget baromira nem érdekli..
Negue
2019. április 10. 01:51
Elhiszem, hogy a kisgyereknek összefacsarodik a szíve, hogy esetleg ma Szél Bernadett lehetne a miniszterelnök, és olyan miniszterek szorgoskodnának a haza sorsán, mint Ulyhelyi István, Bangóné, Kunhalmi, Hadházy, a mindenhez értő Karácsony Gergely, aki természetesen miniszterelnök is lehetett volna......hát megértem a szomorúságát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!