Régiók országa

2019. március 02. 14:08

Az elmúlt évek során bebizonyosodott: választási eredményektől függetlenül Bukaresttől sok jóra nem számíthatunk.

2019. március 02. 14:08
Farcádi Botond
Háromszék

„Ez utóbbi jelzésértékű: az Európai Unió nemhogy rossz szemmel nézné, de egyenesen ösztönzi a regionális együttműködéseket. Súlyt adnak a kezdeményezésnek azok a célok, melyekért a települések szövetkeznek, s melyek közül a legfontosabb egy gyorsforgalmi út megépítése, ha már a kormány évek óta képtelen felgyorsítani a Nagyszeben–Brassó autópálya elkészülését.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy egyre több önkormányzat kezd el regionális együttműködésekben gondolkodni, és próbálja maga megoldani azokat a problémákat, melyeket Bukarest évek óta csak halasztgat. A nyugati nagyvárosok után szinte azonnal mozgolódni kezdtek az észak-nyugati térség önkormányzatai, aztán Moldvában alakult hasonló szövetség, melyhez a civil szféra képviselői is csatlakoztak, s mely igen radikális decentralizációs programot tűzött zászlajára. Jóformán tehát már csak az ország déli részéről nem érkeznek hírek hasonló kezdeményezésekről – ennek több magyarázata is lehet, a legkézenfekvőbb, hogy a zömében szociáldemokrata vezetésű déli önkormányzatok pillanatnyilag a kormányzati pozíció előnyeit élvezhetik, a politikai széljárás azonban hamar változik Bukarestben, így előbb-utóbb talán ebből a térségből is számíthatunk ilyenszerű törekvésekre.

S hogy miért fontos mindez? Leginkább talán azért, mert az elmúlt évek során bebizonyosodott: választási eredményektől függetlenül Bukaresttől sok jóra nem számíthatunk. Az önkormányzatok decentralizációs törekvései, kistérségi társulások létrejötte és regionális együttműködések kialakulása jóformán az egyetlen remény arra, hogy Románia modern, versenyképes és élhető ország legyen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2019. március 02. 14:30
Hát, kedves Botond, az, hogy Bukaresttől semmi jóra nem számíthattok, már százéves történet, nem az utóbbi néhány évben generálódott. Bár a szavaidból sem hallani nagy meglepődöttséget....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!