Mélyvíz, csak profiknak

2018. november 25. 20:37

Lesz-e olyan kormányoldali állítás Gruevszki ügyében, amit később nem cáfol meg maga a kormány.

2018. november 25. 20:37
Kósa András
Népszava

„Azon gondolkodom, lesz-e olyan kormányoldali állítás Nikola Gruevszki, a börtönbüntetés elől Magyarországra szökött volt macedón kormányfő ügyében, amit később nem cáfol meg maga a kormány. Először tagadták, hogy az egészről bármi bővebbet tudnának; még ki is adtak egy központi kommunikációs ukázt, amely szerint magyar kormánytisztviselőknek, diplomatáknak csak annyit szabad az egész ügyről mondaniuk, hogy nem tudnak semmit, mert nincs információjuk. Aztán kiderült, hogy legalább két országban az oda akkreditált magyar diplomatáknak tevékenyen részt kellett venniük a szöktetésben, nyilvánvalóan a legfelsőbb kormánykörökből érkező utasításra.

Ezután jött az, hogy az egész ügylet tisztán jogi természetű, a politikának köze sincs hozzá, mi olyan tiszták vagyunk ebből a szempontból, mint a patyolat (»Kérdezzék a jogászokat!«). Majd kiderült: Szijjártó Péter utólag azzal próbálta a kedélyeket nyugtatni, hogy mind ő, mind Pintér Sándor belügyminiszter folyamatos kapcsolatban állnak macedón kollégáikkal. Egy miniszter pedig politikai aktor, nem jogász, vagyis nyilvánvalóan politikai egyeztetés folyt/folyik az ügyben. Végül a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal vezetője azt mondta, Gruevszki ügyében még nincs döntés, az egy »hosszadalmas folyamat lesz«, majd három órával később a Magyar Idők kvázi bejelenti, hogy a macedón politikus megkapta a menekültstátuszt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. november 26. 13:25
Na, ez a nemrég még hú-de-szakmai és hú-de-független (PS-es...) Kósa már a bolsi szennylapban osztja az észt...
puszika
2018. november 26. 11:08
Ezen rugóztok már lassan két hete firkász! Mindenki benneteket röhög!!
tóth mária
2018. november 26. 08:13
Kósa, megtanultál már beszélni? Nem olyan régen csak hebegtél-habogtál, ha beszélni kellett!?
Zsusztina
2018. november 26. 07:45
Nem az a lényeg, hogy mit fog a kormány megcáfolni vagy nem, hanem az a lényeg, hogy Gruevszki ellen akarnak-e a hazájában bűncselekményt elkövetni. Ezt oknyomozzák ki Kósáék. Ez a lényeg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!