Szívünkben örökké élnek

„Bizonyos tekintetben ünnepnap ez a két nap, mert ilyenkor bővül azok köre, akikre emlékezünk. Kedvenc tanáraink, nevelőink jutnak eszünkbe, felidézzük alakjukat, hangjukat, gondolunk elhunyt barátainkra, szomszédra, ismerősre.

Virággal kezünkben indulunk közeli és távoli temetőkbe, találkozunk rég nem látott rokonokkal, együtt idézünk fel közös emlékeket az elhunytakról, még mókás történetek is eszünkbe jutnak, és azokat sem hallgatjuk el. Gyertyát gyújtunk a hősök sírjánál, emlékművénél is. Mert nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik különböző korokban, különböző ellenség ellen harcolva életüket áldozták a hazáért, a szabadságért, a mi szabadságunkért. S bár csalódnának, ha –  a költővel szólva – imánk valóra bűvölné őket, mert mindaz, amiért küzdöttek, csak részben valósult meg. Áldozatuk mégsem volt hiábavaló.

Ünnepet mondtam, holott fájdalmat is hordoznak ezek a napok, hisz fáj, hogy akiket szerettünk, tiszteltünk, már csak szívünkben és emlékeinkben élnek.”