Önként a Gulagon

„Walter J. Ciszek 23 évet töltött különböző szovjet kényszermunkatáborokban, közben megjárta Lubjanka hírhedt börtönét. 1947-ben hivatalosan halottnak nyilvánították otthonában, a pennsylvaniai Shenandoahban. Jezsuita társai rendszeresen miséztek halottnak vélt testvérük lelki üdvéért.

Szerednyei János tarcali káplán érzékeny, művészi hajlamokkal megáldott fiatalember volt. Még a marhavagonban is verseket faragott, s hegedűszóval próbálta rabtársaiban a lelket tartani. Önként vállalta, hogy híveivel együtt elhurcolják. Huszonnyolc évesen a Donbasz vidéki Vorosilovka egyik bányájában érte a halál. Verseit és hegedűjét 33 hónap robot után rabtársa, Örkényi Ilona hozta haza a Don-medencéből…

A Gulag az emésztett és emésztetlen tapasztalatok tárháza. Olyan hely, ahol a Halál örült (Hic locus est…). Ahol a hívő és a hitetlen egyaránt megértette, hogy csak a továbbhaladás lehet az élet célja – a túlélés, hazatérés után pedig csak a továbblépés.

A tarcali káplánnak ez nem adatott meg. Amikor falujában a német nevűeket összeírták, hiába próbálta kiszabadítani őket. Ezért a munkatáborba követte híveit. Szerednyei János vájár olyan kimagaslóan teljesített az 1223. számú vorosilovkai lágerben, hogy élmunkás lett. Titokban néha misézett, a betegek szentségét és az oltáriszentséget mindig a nyakában hordta, hogy bármikor kiszolgáltathassa. A műszak végén egy elszakadt drótkötél miatti balesetben halt meg. (...)

Kötelességünk emlékeztetni rá.”