Határok

2018. november 20. 22:36

Nem kell ahhoz különösebben ájtatosnak vagy mélyen hívőnek lenni, hogy elfogadjuk a világot úgy, ahogy Isten teremtette.

2018. november 20. 22:36
Aich Péter
Felvidék Ma

„Mert ugye ha szabadság, akkor legyen szabadság. Legyen szabad bármi. Ha valakinek szabad az, hogy ne lásson le a lába közéig, hogy megállapíthassa, minek szülte meg őt az anyja, akkor az is szabad lehessen, hogy hivatalosan fiatalabbnak mondjam magam. A tinik pedig miért ne állíthatnák magukról, hogy már elmúltak 18 évesek, hogy szabadon kocsmázhassanak, egy 13 éves jól megtermett lány magát idősebbnek tudva pedig miért ne állhatna ki az utca sarkára pénzt keresni? És miért nem lehetne jogom lőfegyvert tartani, mint Amerikában, természetesen csak önvédelemből, naná – végül a konyhakés is fegyver lehet, használják is egynéhányan a délebbről jövők közül.

Mindez első pillantásra rém nevetségesnek tűnik. Csak sajnos sok fontos, felelős ember ezt komolyan gondolja. Egyszerűen képtelenek elfogadni, hogy a szabadságnak is van határa, hogy nem végtelen az, ellenkezőleg: felelősséggel jár és megszorításokkal.

És a szabadság végképp nem azt jelenti, hogy megtagadjuk a tényeket. Nem kell ahhoz különösebben ájtatosnak vagy mélyen hívőnek lenni, hogy elfogadjuk a világot úgy, ahogy Isten teremtette.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vanádium
2018. november 21. 15:19
Nem vagyok megalkuvó ,így nem tudom elfogadni a világot olyannak amilyen , az meg ,hogy isten teremtette az mindennek az alja. Az imádkozó majmok azért ágálnak a változatlanság elfogadása mellett , mert abban benne vannak az egyházi hazugságok és bűnök ami számukra nem létező dolgok.
Robur
2018. november 21. 12:18
Miről hadovál ez?
szkeptikus
2018. november 21. 07:07
"...elfogadjuk a világot úgy, ahogy Isten teremtette. És a szabadság végképp nem azt jelenti, hogy megtagadjuk a tényeket." (egy ateista számára ki lehetne egészíteni azzal, hogy elfogadjuk a világot úgy, ahogy az evolúció kialakította). Sokan kívánságlistával állnak elő, hogy milyennek KELL lennie a világnak - de ez sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal, olyan, mintha a nyulak azt követelnék, hogy a rókák legyenek vegetáriánusok. Ha nem a létező valóságból, a tényekből indulunk ki, a kudarc elkerülhetetlen, csak idő kérdése. Szerintem itt az a probléma, hogy az érzelmek erősen befolyásolhatják a véleményünket, torzíthatják a valóság-észlelésünket. A politikusok is ezért törekednek arra, hogy az érzelmekre hassanak.
Trüpéma
2018. november 21. 02:48
Pontosan a teremtettséget tagadják: Nincs Gazdám - nincs felelősségem. =Mehet a fütyi! Vagy a világ része a teremtő, így nem mindenható, tehát nem lesz végső elszámolás. =Mehet a fütyi! Vagy az Isten rossz, mert van rossz a világban. =Mehet a fütyi!(A kukába.) Ne kövessétek őket! "Tolle, lege!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!