Forradalmi etűdök

„Magyarország csak eklatáns példája annak az általános világtörténelmi ténynek, hogy a fölvilágosodás befejezetlen. Ma, száz évvel az őszirózsás forradalom után az emberek egyenlősége épp annyira támadott Jefferson hazájában, mint Indiában vagy Kelet-Európában, pedig Amerikában alig van hűbéri örökség (bár az amerikai Dél földbirtokos rendszerének mai nosztalgikus hívei, valójában persze csak rasszisták, ukrán szélsőjobboldaliak is lehetnének). Az antiliberális őrjöngés – amelyből stratégiai és történelmi érzék nélküli baloldaliak is kiveszik a részüket, engedve a rasszizmusnak és szexizmusnak – egyszerűen ennek a kifejezése: a jogi, politikai, gazdasági, nemi, etnikai és kulturális egyenlőség (ami innen van a szocialista célkitűzésen, de nem áll vele ellentétben) illegitim a közvélemény szemében. Száz esztendős köztársaságunk azért nem létezik – s azért lehet rágalmazni a hivatalos és fölbérelt-megvásárolt médiákban – már (voltaképpen: még), mert szemben sokak reményével, 1989 nem kiteljesítette, hanem visszavonta a fölvilágosodás-projektet.

Ezt szimbolizálja a szabadkőművességgel kapcsolatos, kétszáz évvel ezelőtti rémmesék fölélesztése, az új antiszemitizmus, a konteós legendárium terjedése és diadala. Ez azért sikeres, mert sokak számára elképzelhetetlen, hogy valaki magától őszinte híve legyen a jogegyenlőségnek, a kritikai nyilvánosságnak és az egyéni szabadságnak. Ez természetellenesnek tetszik, s ezért csak összeesküvés, álnok cselszövény okozata lehet.

A fölvilágosodás örökségét már nem mentheti meg a liberalizmus (szabadelvűség), ez igaz – s ez már 1918-ban is kiderült. Kelet-Európában különösen, ahol a polgárság mindig gyökértelen, alávetett és politikailag önállótlan volt, ma is az, de Nyugaton is eltűnőben: a cégek tulajdonosai más cégek, nem szuverén egyének. A képviseleti kormányzat és a népszuverenitás egyaránt válságban. A Risorgimento vagy Petőfi módjára elképzelt demokratikus nacionalizmus pályafutása 1918-ban ért véget mennydörgős kudarccal. Nem lehet föléleszteni.”