Még egyszer az Orbán-rendszerről

2018. október 24. 22:35

Magyarország többsége kifejezetten jutalmazza az erős vezetőt, és a többségi retorikát.

2018. október 24. 22:35
Lakatos Júlia
Méltányosság

„Csakhogy, aki arra építi a politikáját, hogy »ejnye-bejnye Magyarországon sérülnek a jogállami keretek, a külföld is megmondta«, az nem érzékeli, hogy miközben ő hiperérzékeny erre a kérdésre, Magyarország többsége nem az. Sőt kifejezetten jutalmazza az erős vezetőt, és a többségi retorikát. Miközben valóban nagyon sok olyan intézkedést alkalmaz az Orbán-kormány, amely a hibrid rezsimekre jellemző, érdemes azon is elgondolkodni, hogy jelenleg a demokráciák és a hibrid rezsimek között nincs igazából jó demarkáció. (...)

Mielőtt azonban a politika más lehetne, a rendszerről való gondolkodásnak is meg kell változnia. Ehhez azonban első sorban az kell, hogy kicsit kevesebbet foglalkozzanak azzal, hogy az Orbán-rendszer diktatúra vagy sem, és többet azzal, hogyan tudnák azt, amit a választók díjaznak az Orbán-rendszerben számukra vállalható és erkölcsös módon megújítani.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2018. október 25. 22:02
"beválasztották Szaúd-Arábiát az ENSZ nők jogainak védelmével foglalkozó 45 tagú bizottságába a 2018-2022 közötti időszakra. A mostani szavazással Szaud-Arábia mellett további 12 országot választott ki az ENSZ a négyéves terminusra, ezek: Irak, Algéria, Comore-szigetek, Kongói Demokratikus Köztársaság, Ghána, Kenya, Japán, Dél-Korea, Szaúd-Arábia, Türkmenisztán, Ecuador, Haiti és Nicaragua." Ki ne hallott volna a híresen nővédő Irakról, Kongóról, Ghánáról és Haitiről?? De ez a magyar libsik ingerküszöbét nem éri el. Az állampolgárát földaraboló szaudiak különösen érzékenyek az emberi jogokra.
néhai Ch.Pilot
2018. október 25. 16:23
"Magyarország többsége kifejezetten jutalmazza az erős vezetőt, és a többségi retorikát." Jó ez a mondat, nagyon is jó! Az ellenség (más országban ellenzék) a választások óta azt szajkózza, hogy tulajdonképpen ők vannak többségben. Erre jön egy közülük, és - akármilyen összefüggésben is, de - elismeri, hogy a kormánynak van többsége. Kösz Julis! :-)
kitiltott
2018. október 25. 13:33
Ezeen a fizetett balo
kitiltott
2018. október 25. 13:33
Ezeen a fizetett balo
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!