Gyomorforgató, amit a DK művel

2018. október 27. 10:53

Szerintem nemcsak nekik tenne jót, hanem a magyar közéletnek is, ha távoznának azok a képviselők, akiket én egyébként konkrétan gazembernek tartok.

2018. október 27. 10:53
Jurák Kata
Magyar Idők

„Szerintem már az is eléggé gyomorforgató, hogy Gyurcsány annak a garnitúrának kegyeltjeként kezdett politikai karrierbe, amelyik kivégeztette az immáron mártírként számon tartott miniszterelnököt, és pont az a Gyurcsány Ferenc beszél tisztességről, nyitottságról és szónokol erkölcsösségről, emleget korrupciót vagy éppen diktatúrát, akinek – ha már október 23-át emlegeti – miniszterelnöksége alatt a rendőrök könnygázgránáttal, viperával, kardlapozással, szemkilövetéssel és lovasrohammal rea­gáltak a Fidesz Astoriánál rendezett békés ünnepi megemlékezésére.

Én azóta sem értem, hogy miért is nem vonult vissza a közéletből szemlőhegyi villácskájába, ahol esetleg megkereshetné közben a szakdolgozatát is, vagy csatlakozva Demszkyékhez, esetleg elmehetne egy horvátországi villába pihenni, Niedermüllerrel és Vadai Ágnessel karöltve. Szerintem nemcsak nekik tenne jót, hanem a magyar közéletnek is, ha távoznának azok a képviselők, akiket én egyébként konkrétan gazembernek tartok, politikai és büntetőjogi értelemben egyaránt.

Persze nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy a volt szocialista miniszterelnök és csapata egyszer majd bocsánatot kér haza- és nemzetellenes politikai tevékenységükért, a több mint botrányos őszödi beszédért vagy azokért a minősíthetetlen megnyilvánulásokért, amelyekkel sok-sok millió magyar ember – határon túliak, keresztények, konzervatív vagy éppen középosztálybeli emberek – lelkében hagytak fájó sebeket. »Az emlékezet nem önmagáért való. A szembesítés erejével segít választani jó és rossz között.« Ezt nem én, hanem maga Gyurcsány Ferenc mondta még 2008. október 23-án. Nos, akkor idézzünk fel mi is egy-két dolgot a múltból, és szembesítsük vele!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2018. október 28. 17:34
SZÓVAL, maradjon csak ez a szemétgyűjtő párt, ezek ártani nem tudnak, csak hasznára vannak a FIDESZ-nek! DE! EZT már korábban is írni akartam, most meg írom is: KATA, azt a fotót le, ki kéne cserélni! TÉNYLEG!
Türelem
2018. október 28. 10:10
Sajnálom, hogy a tegnap délelőtti fürdői társalgásokon alapuló "Fürdő-1" álláspont megjelenítésem visszhangtalan maradt, az emberek sem jobb, sem baloldalon nem szeretnek érvekkel vitatkozni, csak jelzők garmadával dobálóznak, sokaknál a vak párthűség kizárja az önálló gondolkodást, az eltérő vélemények iránti toleranciát, az azokban rejlő, néha nem is ritka igazság elfogadását. A Szecska közönsége, a belépődíj ellenére is szociológiailag viszonylag széles spektrumot képvisel. A "Fürdő-1"-ben egy középiskolai magyar tanár eszmefuttatását foglaltam össze, remélve, hogy értelmes vitát generálhat. Hasonló gondolatokkal a busztól az orvosi váróig, a piacig, a könyvesboltig lehet találkozni. Személyes véleményem, hogy a kultúra területén nem történt érdemi változás, a jobboldali értelmiség döntő hányada meghunyászkodott, besimult, képtelen volt felvenni a kesztyűt, amihez nagyban hozzájárult a kormány e területen való passzivitása, a jobboldali kultúra, értelmiség mögüli tudatos kivonulása, a vitáktól való félelem. Olyan, mindenre alkalmatlan ember, mint Balog miniszteri kinevezése, regnálása. A kultúra "forró krumpli" a Fidesz kezében. Nincs kormányzati koncepció, nincsenek alkalmas kormánytagok. Liberális barátom jókat szokott röhögni ezen a vergődésen. Igaz, Ő azt tartja, hogy a jobboldal egészében véve nem tekinthető kulturális faktornak, nézzük meg, hogy ki jár színházba, koncertekre, ki olvas. Tény, a Zeneakadémián ezzel a barátommal, ismerőseivel találkozom legtöbbször.
Graf
2018. október 28. 09:37
Bravó Kata !
bumburi
2018. október 28. 09:36
Kata, Nemcsak te tartod őket gazembernek, hanem tényleg gazemberek is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!