Perrel fenyegetik a Reflektort, állunk elébe!

2018. július 17. 21:26

Nos, állunk elébe. Pláne, hogy az általunk is hivatkozott cikk – összes állításával együtt – elérhető, ahogy például az index tudomány rovatáé is. Helyreigazításnak nyoma sincsen.

2018. július 17. 21:26
Tálos Lőrinc
Reflektor

„Hírét adtuk, hogy a kormány a repedt lófingot sem hajlandó tenni egy olyan szervezet ellen, amely szerint az autizmus gyógyítható azzal, ha veréssel fenyegetéssel arra kényszerítünk autistákat, hogy ne viselkedjenek úgy, mint egy autista. Ezzel nem csak az a probléma, hogy az ilyen módszerek még véletlenül sem gyógyítják – az egyébként nem is gyógyítható – autizmust, hanem az is, hogy egész konkrétan traumatizálják őket.

Ezzel kapcsolatban Tóth Zoltán – véleményünk szerint – szélhámos perrel fenyegette meg a Reflektor blogot és egész konkrétan engem, valamint Ungár Pétert, aki megosztotta a cikkem:

Nos, állunk elébe. Pláne, hogy az általunk is hivatkozott cikk – összes állításával együtt – elérhető, ahogy például az index tudomány rovatáé is. Helyreigazításnak nyoma sincsen. Tóth hiába hivatkozik arra, hogy az említett cikkekből már nem érhető el a videó, amely véleményünk szerint szimpla szélhámosságot, nettó barbarizmust és fogyatékosok verbális bántalmazását rögzítette. Észrevételét ugyanakkor köszönjük, tudniillik így már tudjuk linkelni az eredetit, amely még mindig elérhető a BBC oldalán.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. július 18. 11:34
Ungár Péter? Ez lenne az új minőség? Egy LMP fannak persze. De a nagy többségnek csupán egy legyintés és sokat mondó mosoly!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!