Abdul álma

„Abdul, az anyanyelvén kívül angolul, franciául és németül beszélő idegenvezető mégis maga a kultúra. Vakító fehér kaftánjában rendkívüli figyelemmel, elképesztő intelligenciával egyensúlyoz történelmi adatok, művészettörténeti tények és néprajzi tudnivalók között. A Magas-Atlasz nem létező útjain büszkén mutatja be, hogyan éltek berber elei. Abdul szerencsésebb, mint a barlangban élő kecskepásztor-família, amely a családfőt valamikor hónapok múlva láthatja majd újra; a hegyi folyóban ruhát mosó asszonyok; a Marrakesh főterén segítséget kérő, Szíriából menekült család; és a városi labirintus házfalai között meghúzódó, mocskos vizű gödörben hancúrozó gyerekek, akiknek szeme mindennek ellenére élénken csillog.

Abdul a kérdésre, hogy miről álmodik, elrévedő tekintettel azt válaszolja: Németországról.

Mobilnetje segítségével megnyílik a világ, láthatja, hogyan fogadják a németek a hozzá hasonló boldogulást keresőket, hogyan élnek együtt más bőrszínű, vallású és kultúrájú embertársaikkal, hogyan használják (ki) a gazdasági bevándorlók tudását és munkaerejét.

Azt kérdezte, milyen országból érkeztünk. Most mondjam neki, hogy az én hazámban nem adna esélyt neki a hivatal? Szégyenkezve hallgattam arról is, hogy az én országomban neki nem járnának alapvető emberi jogok, megtagadnánk tőle az ártatlanság vélelmét, és az egyre jobban bezáruló Kárpát-medencében élő honfitársaim nagy része nem kíváncsi rá. Szerettem volna eltitkolni, hogy a magyar kormányfő azon politikusokkal tart, akik nem engedik kikötni országuk partjainál a gyerekekkel, nőkkel és férfiakkal megtelt lélekvesztőket, vagy a menekültek kontinensen kívül rekesztését szorgalmazzák. Ő és kormánya pedig a nemzeti kultúrára, identitásra és munkahelyekre gyakorolt veszélyre hamisan hivatkozva kampányol a kereszténység nevében a kiszolgáltatott emberek ellen.”