Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Összefogtak, hogy rabszolgává züllesszék a legszerencsétlenebb honfitársainkat.
„Egész egyszerűen arcpirító, hogy az Európai Unió legszegényebb országában a pártok abban versenyeznek, melyikük tapos szögesebb bakanccsal a társadalom peremén élők nyakára.
Másként ugyanis nehéz jellemezni azt, ami múlt héten a román parlamentben történt. Ugyanazok a politikai erők, amelyek között semmilyen más kérdésben nincs kommunikáció és együttműködés, összefogtak, hogy rabszolgává züllesszék a legszerencsétlenebb honfitársainkat.
Az elfogadott törvénymódosítás szerint a garantált minimális jövedelemben (venit minim garantat – VMG) részesülők nem utasíthatják vissza a foglalkoztatási ügynökség által felajánlott munkahelyet, ha az megfelel a képesítésüknek. (Miután többnyire képesítés nélküli emberekről van szó, bármi lehet.)
A prímet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vitte, ahogy az lenni szokott egyébként, és Ludovic Orban elnök fontosnak is tartotta, hogy erről a közvélemény is értesüljön. Nyilvánosan megköszönte kollégáinak, hogy sikerre vitték a »jellegzetesen liberális programot«, ami szerinte röviden úgy foglalható össze, hogy »aki nem dolgozik, ne is egyék«. Csak azt felejtette el a (konzervatív) liberális nagyfőnök, hogy a népi bölcsesség azokra vonatkozik, akik nem akarnak dolgozni, és hogy »a nép« hagyományosan gondoskodott azokról, akik valamilyen okból nem tudták megkeresni a mindennapi betevőt.”